Oldal 79 [79]
A METAFORA LITURGIÁJA
képmásaiként mutatják fel önnön fogsághelyzetük megváltáshoz kötött feloldá¬
sát. Az előadás központi metaforája az expanzió által a befogadó testi terébe is
áthelyeződhet, a néző önmagában is felismerheti a krisztusi sorssal való hason¬
lóságot. Amennyiben a néző a katarzis állapotába jut, úgy átéli az extázist, a
frye-i értelemben vett egzisztenciális metafora jelen idejét. Az egzisztenciális
(más szóval eksztatikus) metafora befogadó jelen idejű cselekvésében, jelentés¬
képzésében és az előadás kontextusában kel életre. Vagyis a befogadás aktusában
válik cselekvővé, a szubjektumból jön létre, és formálhatja annak jelentésképzé¬
sét, nyelvhasználatát, ezeken keresztül pedig az identitását. Az egzisztenciális
metafora az új jelentések megszületésének tere és ideje, olyan egyszeri és meg¬
ismételhetetlen tapasztalat, amely éppen zajlik, végkifejlete történése idején
pedig még ismeretlen, hiszen még nem jelöl semmit. Kovács Árpád megfogal¬
mazásában ,azt a nyelvi lacunát tölti ki, amely azért lép fel, mert vonatkozási
tárgya nincs adva, ugyanis a dolog, melyre irányul, a megnyilatkozás pillanatá¬
ban éppen a keletkezés, illetve megjelenés fázisában van."
Lehmann meglátása szerint , a dramatikus színház a testet definiáló folyama¬
tot a szerepbe fagyasztja, addig a posztdramatikus színház célja a test, illetve a
test pusztulásának nyilvános bemutatása egyetlen aktusban, amely nem engedi
meg a művészet és a valóság biztos szétválasztását."?"" A posztdramatikus jelző¬
vel ellátható színművek eszerint a résztvevők intenzív jelenlétét az esztétikai
határok és a valóság határainak elmosásával erősítik. Vidnyánszky Halotti pom¬
pájában az egyén halálát és a Krisztus-halált az a komplex jelfolyamat teszi
hasonlóvá, amely során a Krisztus-metafora a színpad teréből a befogadó testi
terében nyerheti el teljességét. Borbély megfogalmazásában , Krisztus alakja a
felvilágosodás idején kikerült a mindennapi kultuszból, de ez a roppant erő, mint
a személyiség mélyszerkezetét strukturáló forrás itt maradt, és mint jelentéste¬
remtő emlék hat.""" Meglátásom szerint az előadáson részt vevők teste olyan
felület, amelyen keresztül a transzcendens utat törhet a végtelenből, és véges
formát ölthet. Borbély egyik verssorát idézve: , Mikor az Úr testet öltött, / a
Végtelen véget ért." A testet öltött Istent a Halotti pompában az Oleg Zsukovszkij
által eltáncolt karakter jeleníti meg, aki boncasztalon fekvő halott testből való
255 Kovács Árpád: Metafora és identitás, in Sára Téth — Tibor Fabinyi — Janos Kenyeres — Péter
Pasztor (eds.): Northrop Frye 100. A Danubian Perspective, Budapest, KRE—L’Harmattan, Karoli
Konyvek, 2014, 40.
Lehmann: Posztdramatikus szinhäz, 200.
Jánossy Lajos: Borbély Szilárd: A líra inkább önmagunkat, a próza inkább a másikat mutatja fel,
256
257
Litera, 2009. jünius 11. http://www.litera.hu/hirek/a-lira-inkabb-onmagunkat-a-proza-inkabb¬
a-masikat-mutatja-fel (Letöltes: 2021. augusztus 5.)
Borbely: Halotti pompa, 54.
258
+ 77e