Oldal 32 [32]
FRAZER-IMREGH MONIKA: ELETMOD, ASZTROLOGIA ES MAGIA A RENESZANSZBAN
szerzősége (lásd a lábjegyzetben említett legújabb szövegkiadásokat). Az idézett
felvetés , A gondolkodással, az értelemmel és a bölcsességgel kapcsolatos prob¬
lémák" könyvében (XXX .) az első fejezet, s a kérdésfelvetés így szól: , Miért van
az, hogy mindazok a férfiak, akik a filozófiában, az államügyekben, a költészet¬
ben vagy a művészetekben kitűntek, melankolikusoknak látszanak, némelyeket
pedig olyannyira sujtanak a fekete epéből eredő betegségek, mint ahogy azt a
mondák Héraklésról elbeszélik?""" Mitológiai példák után Empedoklést, Sókratést
és Platónt említi név szerint, a költőket pedig név nélkül, akiknek természettől
fogva ilyen volt az alkata. A fekete epét a betegségek okaként vizsgálva azt a
borral hozza párhuzamba. Ahogyan ugyanis a bor sokféleképpen képes megvál¬
toztatni az ember hangulatát, úgy a fekete epe hatása is rendkívül változatos
lehet: okozhat őrjöngést vagy teljes hallgatagságot. A fekete epe, csakúgy mint a
bor, a vérben levő párákra vagyis a szellemekre hat (rvevuaToöns), így felszapo¬
ríthatja a szellemeket a test különböző részein (például a tüdőben), ahogyan a
nemi szervekben a bor teszi, amit Aristotelés szerint az erekció bizonyít. Az
alkatilag melankolikus embereket kéjvágyóaknak mondja. A fekete epében sze¬
rinte a forró és a hideg egyaránt megvan - ezt úgy érti, hogy válhat tűzforróvá
és jéghideggé is.
Különbséget tesz aközött, ha csak az elfogyasztott étel miatt keletkezik feke¬
te epéből fakadó betegség — ami nem hat a jellemre — és amikor alkati fekete
epéjűségről van szó, ami azonban a következő tulajdonságokat adhatja: ha hideg
és túl sok, akkor tompaságot, tehetetlenséget, kétségbeesést, félelmet eredményez,
ha viszont túlhevül, akkor dalra fakadó vidámságot, őrjöngést, kiütéseket és így
tovább. Így akikben a túltengő fekete epe alapvetően hideg, azok lassúak és os¬
tobák lesznek, akikben pedig forró, azok őrültek, éleselméjűek, illetve szelleme¬
sek (eúgpveiG), szerelmes természetűek, lobbanékonyak, egyesek pedig bőbeszé¬
dűek. Az őrültséget, ha az alkatból fakad, a platóni Phaidros helyéhez"?
hasonlóan isteni elragadtatottságként érti, mert az ihletett embereket (költőket),
a Sybillákat és a jövendőmondókat hozza fel példaként. A syrakusai Marakosról
Frankfurt am Main, Vittorio Klostermann, 1964, 216—217, 252; Guido de Ruggiero: Storia della
filosofia, 1. köt.: La filosofia greca 2. Bari, Laterza, 1967, 12-19; Giovanni Reale: Storia della
filosofia antica, Il. Milano, Vita e pensiero, 1976, 243-244; William K. C. Guthrie, A History of
Greek Philosophy, 6. köt., Cambridge, Cambridge Univ. Press, 1981.
77 A mítosz szerint Héraklést féltékeny felesége a Néssos véréből készült szerrel átitatott köntössel
ajándékozta meg, melyet felöltve a hőst kiütések lepték el, és elviselhetetlen kínokat szenvedett.
Kínjába beleőrült, őrjöngve széttépte gyermekeit, ezért önként máglyára lépett, majd az Oité
hegyén eltűnt. Zeus az égbe emelte, ahol Hérával megbékülve elvette leányát, Hébét, és Artemisnek
segített az elejtett vadakat megnyúzni. Az égen csillagkép formájában látható. Aristotelés azt
mondja, hogy a régiek miatta nevezték el az epilepsziát , szent betegségnek" (953a).
78 Platón: Phaidros, 265b.
+ 30 +