Seite 156 [156]
OCR
NÉZŐK ÉS RÉSZTVEVŐK vivő játékosokat engednek színpadra. Ez a gesztus értelemszerűen számol azzal, hogy a nézők legszívesebben elfordulnának az általuk létrehozott testképektől, illetve tudják, mennyire , amatőr" és , dilettáns" a nyújtott teljesítmény." Ez a majdnem elforduló és mégis odanéző tekintet (az Irit Rogoff kapcsán már említett) diszpozitívum-kritikával egyenértékű bevonódás mintapéldája, hiszen lényege az az aktus, amikor , felismerhetővé válik maga a mérték" és a mérték eltörölhetősége is." Például az, hogy a művészszínház intézménye a modernitás óta bináris oppozíciók mentén határozza meg önmagát, és ezek közül az egyik legfontosabb a valóságcsinálás , professzionális" kontra , laikus" vagy , dilettáns" rendje. Amennyiben sérültek vagy civilek állnak előadóként az Örkény, a MU vagy a Trafó színpadjára, akkor élénk párbeszédbe kezdenek egymással a nézés passzív elnyomó, passzív konzervatív, poszt-passzív és aktívan tanúskodó, illetve belemerülő stratégiái."" S az egymással és önmagukkal vitatkozó, egyes szám első személyben most konstruálódó nézői tekintetek kereszttüzében lelepleződik az a többesszám első személyű (fehér, cisz, ép és képzett) tekintet, melyet Carrie Sandahl találóan a , semleges zsarnokságának" nevez." Az inklúzió melletti döntés (amikor sérült vagy civil embereknek is megadjuk ugyanazt a jogot a színpadra lépéshez, mint a profiknak) azért kockázatos, mert ez (mivel a laikusok nem tudják alárendelni önmagukat a kiszámítható, vezérelhető és kontrollálható folyamatoknak) nagyon is kézzel fogható támadást intéz a színházi szakma autonómiája ellen." A posztdramaturgiáknak ez a talán Vö. Benjamin Wihstutz: Leistung und Devianz um 1900. Über Performances als Praktiken der Humandifferenzierung, in Dilek Dizdar — Stefan Hirschauer — Johannes Paulmann — Gabriele Schabacher (Hg.): Humandifferenzierung. Disziplináre Perspektiven und empirische Sondierungen, Weilerswist, Vellbrück, 2021, 230—259. Ezen a ponton fontos emlékeztetnünk magunkat arra, hogy a performance kortárs definícióinak jelentéstartalmát (az elő-adás gyakorlati mozzanata, a [re]prezentdcio folyamata, az életteliség mellett) a Leistung: a munka, a teljesítmény is meghatározza. Jákfalvi Magdolna: A színházi előadás fogalma a digitális média korában, Iheatron, 13. évf., 2014/1, 23. Nikolaus Müller-Schöll: Színház magán kívül, ford. Teller Katalin, in Czirák (szerk.): Kortárs táncelméletek, 221. Sarah Whatley: Dance and disability. The dancer, the viewer and the presumption of difference, Research in Dance Educations, vol. 6, 2007/1, 18. 88 V6. Benjamin Wihstutz: Disability Performance History. Methoden historisch vergleichender Performance Studies am Beispiel eines Projekts über Leistung und Behinderung, in WihstutzHoesch (Hg.): Neue Methoden, 109-132. A kockázat mértékét és társadalmi összefüggéseit jól jelzi az a folyamat, melynek elején az a u a színházi szakírás áll, mely az ostogenesis inperfectában szenvedő Peter Radtke színészi teljesítmenyet 1985-ben „nem recenzälhatönak” tartotta, hiszen, amit látunk, , nem komolyan vehető alakítás". (Gerhard Stadelmaier: Mama Medea oder die gestohlenen Morde, Stuttgarter Zeitung, 1985. január 5., 16.) A végén pedig az a tény, hogy Julia Hassermannak a Jérőme Bel rendezte Disabled Theater-ben végzett munkáját a 2013-as Berlini Színházi Találkozón Alfred Kerr-díjjal méltányolták. e 154 +
