Page 156 [156]
NÉZŐK ÉS RÉSZTVEVŐK
vivő játékosokat engednek színpadra. Ez a gesztus értelemszerűen számol azzal,
hogy a nézők legszívesebben elfordulnának az általuk létrehozott testképektől,
illetve tudják, mennyire , amatőr" és , dilettáns" a nyújtott teljesítmény." Ez a
majdnem elforduló és mégis odanéző tekintet (az Irit Rogoff kapcsán már emlí¬
tett) diszpozitívum-kritikával egyenértékű bevonódás mintapéldája, hiszen lé¬
nyege az az aktus, amikor , felismerhetővé válik maga a mérték" és a mérték
eltörölhetősége is." Például az, hogy a művészszínház intézménye a modernitás
óta bináris oppozíciók mentén határozza meg önmagát, és ezek közül az egyik
legfontosabb a valóságcsinálás , professzionális" kontra , laikus" vagy , dilettáns"
rendje. Amennyiben sérültek vagy civilek állnak előadóként az Örkény, a MU
vagy a Trafó színpadjára, akkor élénk párbeszédbe kezdenek egymással a nézés
passzív elnyomó, passzív konzervatív, poszt-passzív és aktívan tanúskodó, illet¬
ve belemerülő stratégiái."" S az egymással és önmagukkal vitatkozó, egyes szám
első személyben most konstruálódó nézői tekintetek kereszttüzében lelepleződik
az a többesszám első személyű (fehér, cisz, ép és képzett) tekintet, melyet Carrie
Sandahl találóan a , semleges zsarnokságának" nevez."
Az inklúzió melletti döntés (amikor sérült vagy civil embereknek is megadjuk
ugyanazt a jogot a színpadra lépéshez, mint a profiknak) azért kockázatos, mert
ez (mivel a laikusok nem tudják alárendelni önmagukat a kiszámítható, vezérel¬
hető és kontrollálható folyamatoknak) nagyon is kézzel fogható támadást intéz
a színházi szakma autonómiája ellen." A posztdramaturgiáknak ez a talán
Vö. Benjamin Wihstutz: Leistung und Devianz um 1900. Über Performances als Praktiken der
Humandifferenzierung, in Dilek Dizdar — Stefan Hirschauer — Johannes Paulmann — Gabriele
Schabacher (Hg.): Humandifferenzierung. Disziplináre Perspektiven und empirische Sondierungen,
Weilerswist, Vellbrück, 2021, 230—259. Ezen a ponton fontos emlékeztetnünk magunkat arra,
hogy a performance kortárs definícióinak jelentéstartalmát (az elő-adás gyakorlati mozzanata,
a [re]prezentdcio folyamata, az életteliség mellett) a Leistung: a munka, a teljesítmény is megha¬
tározza. Jákfalvi Magdolna: A színházi előadás fogalma a digitális média korában, Iheatron, 13.
évf., 2014/1, 23.
Nikolaus Müller-Schöll: Színház magán kívül, ford. Teller Katalin, in Czirák (szerk.): Kortárs
táncelméletek, 221.
Sarah Whatley: Dance and disability. The dancer, the viewer and the presumption of difference,
Research in Dance Educations, vol. 6, 2007/1, 18.
88 V6. Benjamin Wihstutz: Disability Performance History. Methoden historisch vergleichender
Performance Studies am Beispiel eines Projekts über Leistung und Behinderung, in Wihstutz¬
Hoesch (Hg.): Neue Methoden, 109-132.
A kockázat mértékét és társadalmi összefüggéseit jól jelzi az a folyamat, melynek elején az a
u
a
színházi szakírás áll, mely az ostogenesis inperfectában szenvedő Peter Radtke színészi teljesít¬
menyet 1985-ben „nem recenzälhatönak” tartotta, hiszen, amit látunk, , nem komolyan vehető
alakítás". (Gerhard Stadelmaier: Mama Medea oder die gestohlenen Morde, Stuttgarter Zeitung,
1985. január 5., 16.) A végén pedig az a tény, hogy Julia Hassermannak a Jérőme Bel rendezte
Disabled Theater-ben végzett munkáját a 2013-as Berlini Színházi Találkozón Alfred Kerr-díjjal
méltányolták.
e 154 +