OCR
Kiss GABRIELLA: CON-VIVERE! — GONDOLATOK A , RÉSZVÉTEL KORÁNAK" SZÍNHÁZÁRÓL Az előadás annak a Krízis címet viselő, négyhónapos művészi kutatásnak a része, amely Prágában, Münchenben, Budapesten és három erdélyi alkotótáborban zajlott civil felnőttek, illetve gyerekek részvételével. A háromfős Gát család multimediális válságmenedzsmentje ugyanis csak ürügy volt egy komplexebb „összmüveszeti tärsadalmi teräpia” megvalösitäsära.”” A mült kiserteteivel szembenézni kénytelen pszichiáter apa (Hálátlan dögök), a saját ütjät sem szinesznöként, sem drámatanárként nem találó anya (A papnő) és a szülők kommunikációképtelenségének áldozatául eső fiú (jp.co.de) élete ugyanis azt a problémát érinti, amit a , Foucault dilemmáját" elemző Byung-Chul Han láthatatlan pszichopolitikának nevez. Arról az állapotról van szó, amikor a kormányzás erőszaka önmagunk optimalizálásának formáját ölti, így a megszokott állandó és egyre szokatlanabba tétele válik önmagunk ellen elkövetett erőszakká.?? S ha a hatalmi működés interiorizálódik, akkor az ember az uralmi összefüggéseket szabadságként és önmegvalósításként értelmezi, és már annak a helyzetnek a megteremtése is elsődleges céllá, feladattá válhat, amelyben cinikus játékként lehetőség nyílik a szokatlanná tételre." Pontosan úgy, ahogy az előadás egyik drámaóráján történik. A mélyszegénységben élő erdélyi falu testnevelésórájára robogóval érkező és „Särosdi Lilla” néven bemutatkoz6 Gat Lilla ugyanis dramatanarként probálja meg orvosolni mikro- és makroközösségek (köztük saját családjának és szakmaiságának) diszfunkcionális működését." Ottlétének , üzenete: éretlen rendező éppen akkor fordult kivételes intenzitással a dd$ámapedagógia módszertana, eszköztára és kihívásai felé, amikor a színházi nevelési terület jelentős változásokon esett át. Hipotézisünk szerint éppen a professzionális színházcsinálás nemzetközileg jegyzett képviselőjeként számontartott Schilling és az általa újrarajzolt Krétakör aktív közreműködése kellett ahhoz, hogy színház és nevelés terminusa a hivatásos színháznézők fogalmi horizontján is közeledjen egymáshoz! Jászay Tamás: Krízisben A papnő: egy helykereső előadás emlékezete, Játéktér, 8. évf., 2019/2, 51. https://jatekter.ro/jaszay-tamas-krizisben-a-papno-egy-helykereso-eloadas-emlekezete/ (Letöltés: 2023. július 17.) Csáki Judit: Pincétől a padlásig. Schilling Árpád rendező, a Krétakör vezetője, magyarnarancs. hu, 2011. oktöber 20. https://magyarnarancs.hu/szinhaz2/pincetol_a_padlasig_-_schilling_ arpad_rendezo_a_kretakor_vezetoje-77150 (Letöltes: 2023. jülius 17.) Byung-Chul Han: Pszichopolitika. A neoliberalizmus és az üj hatalomtechnikak, ford. Csordas Gäbor, Budapest, Typotex, 2014, 34-41. Byung-Chul Han: A kieges tärsadalma, ford. Miklödy Döra, Budapest, Typotex, 2019, 7-8, 71-94. „Bär az idöbeli sorrendböl az következne, hogy a trilögia elsö darabja, a jp.co.de cimü film forgatókönyve volt az első, amely megfogalmazódott bennünk, az igazság az, hogy A papnő szüzséjét írtam meg legelőször. A Budapestről vidékre költöző, korábban színésznőként ismert drámapedagógus kálváriája aktuális parabolaként sejlett föl előttem. Az ő drámáján keresztül véltem megfoghatónak és ábrázolhatónak azt a kettősséget, amely a társadalmi feszültségek tekintetében a mai Magyarországot, és sejtésem szerint egész Európát jellemzi. Az eredményeket felmutatni képtelen, de megkérdőjelezhetetlenül jó szándékú engedékenység és a hatékonyságban 19 DS 2: À + 145 +