OCR Output

NÉZŐK ÉS RÉSZTVEVŐK

azoknak az eljárásoknak, konvencióknak a kidolgozására, amelyek ezt az inter¬
akciót dramatikus eszközök használatával teszik lehetővé. Logikusnak tűnt tehát,
hogy a színházi nevelés terminológiáját próbáljam meg adaptálni, a színházi
nevelés fogalmi hálójába gyűjtsem a nézők bevonását célzó bábszínházi törek¬
véseket, és így írjam le saját gyakorlatomat.

Az alapvető definíciókat és kategorizálási kísérleteket sorra véve azonban úgy
tűnt, hogy a színházi nevelés terminológiája beszűkíti a vizsgálódásom lehető¬
ségeit." Mind történeti, mind módszertani és műfaji oldalról olyan erős korlá¬
tokat állít, hogy kérdésessé vált számomra, saját alkotói tevékenységem meny¬
nyiben illeszkedik a színházi nevelési narratívába. Bár a doktori dolgozatomban
tárgyalt és a Budapest Bábszínházban megvalósított Kegyetlen játékok megfe¬
lelnek a színházi nevelési program formai kritériumainak, "! kutatásom és főként
a saját gyakorlat leírása során úgy éreztem, ezek a kritériumok megkerülhetetlen
nehézségek elé állítanak.? A bábművészet kortárs törekvései éppen azoktól a
jellemzőktől próbálnak szabadulni, amelyek közelmúltját meghatározták, és
amelyek jelenleg éppen a színházi nevelés önmeghatározásának részei: a korosz¬
tályi meghatározottságtól és a pedagógiai szándék kötöttségeitől. Épp ezért úgy
gondolom, számomra sokkal kezelhetőbb és több lehetőséget tartogat, ha saját
munkáimat színházpedagógusként is az alkalmazott színház narratívájából
vizsgálom, és az alkalmazott eljárásokat a részvételiség körében helyezem el.

A színházi nevelés viszonya saját résztvevőihez hierarchikus és kontrollált:
bár az alkotók a nézőre/résztvevőre hangsúlyozottan partnerként tekintenek,
mégis meghatározzák, miről és hogyan gondolkozzanak együtt; ätad(hat)nak
bizonyos felelősséget a nézőnek, de ez a pedagógiai szándék miatt szükségképpen
limitált marad. Holott a lényeg az alkotói hatalom részleges vagy teljes átadása

4 Ennek két fő okát látom: egyrészt a szakma szókincse nem a kortárs színháztudományi narratí¬
vába, annak jelenségeihez kapcsolódva alakult, hanem attól teljesen függetlenül, az angol nyelvű
színházi nevelési szakirodalom fordításának alapján született. Másrészt a mára elfogadottá vált
terminológia alapját egy 2013-as kutatás adta, mely a kortárs magyar gyakorlatból vonta le kö¬
vetkeztetéseit. A színházi nevelés műfajainak elhelyezése a kortárs színházban viszonylag új
törekvés, lásd Róbert Júlia: Közösségi és részvételi? Közösségi vagy részvételi? A közösségi és a
részvételi színházról, Színház, 50. évf., 2017/2, 2—4.

Végvári Viktória: A bábszínház nézője. Az interaktív bábjátéktól a részvételi bábszínházig,
doktori értekezés, Budapest, Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2021. https://archiv.szfe.hu/
wp-content/uploads/2022/07/vegvari -DLA dolgozat.pdf (Letöltés: 2024. január 28.)

s Elsődlegesen a köznevelésben érintettek számára készült, színházi-, bábszínházi- vagy tánc¬
színházi előadás vagy jelenetsor van benne, pedagógiai célja van az alkotóknak, a résztvevők a
program során annak menetét érdemben befolyásoló, vagy az abban történtekre érdemben
reflektáló interakciókban vehetnek részt, repertoárszerűen többször, minden alkalommal kü¬
lönböző csoportoknak játszott program; minden program egyszeri alkalom, az alkalomhoz
kapcsolódva elő- és utókövetés lehetséges." Cziboly Ádám — Bethlenfalvy Ádám: Színházi neve¬
lési programok kézikönyve, Budapest, LHarmattan, 2013, 326.

=
E

=
DS

+ 118 +