Oldal 95 [95]
OCR
3.7. A női frigiditás metamorfózisa ! 93 határozása jelent. Az 1980-as évek pszichiátriai közössége bizakodással fogadta azt a módszert, melytől a társadalmi (szociokulturális befolyás) és szakmai (nem egységes diagnosztikai eszköztár, a diagnoszta szubjektivitása) önkényesség leküzdését remélték. Az átalakulás nemcsak a diagnosztikát, hanem a terápiaválasztást isszemmel láthatóan befolyásolta. Az időigényesnek tartott pszichoterápiás irányzatot rövid időn belül háttérbe szorította a farmakológiai pszichiátria. A folyamat nemcsak a betegségek reprezentációját, hanem a biomedikális pszichiátria antropológiai sajátosságait is megvilágítja: mivel a mentális zavart az agy hibás termékének, molekuláris rendellenességnek tartották, az élettörténetétől, önértelmezésétől, pszichoszociális státuszától megfosztott személy mint rosszul funkcionáló test, lassacskán eldologiasodott (Haslam 2000, 1031). Ennek a naturalista koncepciónak mélyebb megértéséhez meg kell vizsgálnunk a mentális zavar ontológiai státuszát, amely teháta DSMIII biomedikális nézőpontjából azonos a zavar betegségmodellként való megközelítésével. Alapsajátosságait Nick Haslam négy fő pontban foglalja össze: (1) a mentális zavar oka az ember biológiai funkcióinak, struktúráinak felborulása és abnormalitása; (2) minden mentális zavar a csak és kizárólag rá jellemző etiológiával (kóroktan) bír; (3) minden mentális zavar , diszkrét; egymástól jól elkülöníthető kategóriába rendezhető; (4) a mentális zavar kialakulásában a történeti-pszicho-szociális komponensek okozati szerepe kizárható - univerzalitästezis. Tehát a mentális zavar betegségmodellje a kórosnak vélt mentális működések mögött azonosíthatónak gondolt definitív erővel rendelkező, szükséges és elégséges feltételeket. Ennek megfelelően a DSMIII neo-kraepelini koncepciója az alábbi tézisekben körvonalazható: (1) a pszichiátria az orvostudomány része, hiszen módszertanilag nem különbözik a medicina más specializációtól; (2) az egészség és betegség állapotai között empirikus úton megalapozható határ húzható; (3) egymástól alapjaiban véve különböző, , diszkrét" mentális kórképek léteznek; (4) mindezek tükrében a pszichiátria feladata ezen kórképek biológiai aspektusaira fókuszálni (Roelcke 1997, 383). Haslam és Roelcke megállapításaiból következtethetünk arra, hogy a neo-kraepelini betegségmodell a mentális zavarokat természeti
