Oldal 94 [94]
OCR
92 / 3.ANŐK TESTÉNEK ÉS SZEXUALITÁSÁNAK MEDIKALIZÁCIÓJA zavarokkal kapcsolatban állnak bizonyos szervi elváltozások is (Földényi 2003, 269). Wilhelm Griesinger (1817-1868) német pszichiáter, a tübingeni egyetem egykori professzora, az 1861-ben megjelent Pathologie und Therapie der psychischen Krankheiten című művében számos olyan gondolatot megfogalmazott, amelyeket a DSM-III-ban testet öltő , mentális zavar" koncepció előhírnökének tarthatunk. ,, A patológia mint tiszta fiziológia bizonyítja, hogy kizárólag az agy lehet a helyszíne a normális és abnormális mentális működésnek. [...] Az agy minden mentális betegségben érintett, így tehát az elmebaj legközelebbi oka az agyi érintettség" (Griesinger 1882, 3,4 idézi Tari 2015, 136). Griesinger törekvései egyértelműen azt tükrözik, hogy a pszichiátria feladata a bizonytalan filozófiai gyökerekkel való szakítás, és az orvostudomány testcentrikus paradigmájára építve a mentális zavarokat szervi, első sorban neurológiai okokra kell visszavezetni (Tari 2015, 136). ,, Az empirizmusnak muszáj türelmesen várnia arra az időre, amikor az emberi lélek és az élet alkotóelemeinek kapcsolatátannak minden formájával végül fiziológiai, semmint metafizikai problémákként kezeljük majd [Ford.: T. G.]” (Griesinger 1882, 3,4 idézi Tari 2015, 136). A Griesinger által bemutatott tézisek közösek a nagyhatású német pszichiáter, Emil Kraepelin (1856-1926) módszertani alapjaival. A Kraepelin által kidolgozott paradigma a szisztematikusan rendszerezett pszichiátriai tünetcsoportokra épített. Koncepcióját alapjaiban véve meghatározta, hogy az agy tudattartalmait a legapróbb részletekig fel kell tárni, és az elemi kapcsolódási mechanizmusokat meg kell érteni. Mivel tudták, hogy az emberek anatómiai struktúrája nagyfokú hasonlóságokat mutat, ezért Kraepelin feltételezte, hogy a betegség- és zavarkategóriák is uniformizálhatóak. A DSM-III paradigmája, miszerint lehetséges olyan mentális zavarokat leírni, amelyek értéksemlegesen, tisztán empirikus megfigyelésekre építve képesek a kóros és egészséges állapotok elkülönítésére, Kraepelin biomedikális tézisére vezethető vissza (Tari 2015, 136-137). A DSM-III paradigmáját mindezek tükrében neo-kraepelini pszichiátriának is nevezik. Betegség és zavarelhatárolási struktúrája paradox módon egy messzemenőkig filozófiai koncepcióból táplálkozik, melyet a mentális zavar természeti fajtaként (natural kind) való meg
