Page 76 [76]
74 / 3.ANŐK TESTÉNEK ÉS SZEXUALITÁSÁNAK MEDIKALIZÁCIÓJA
ember személyiségfejlődésében egyes momentumokat későbbi ma¬
gatartások és személyiségvonások determinánsaiként azonosít. Szasz
tulajdonképpen Karl Popper ismeretelméleti téziseit felhasználva
amellett érvelt, hogy a pszichoanalízis historicizmusa épp olyan
biopszichológiai világképen alapul, mint maga az orvostudomány.
Kritikáját tehát a pszichoanalízis redukciócentrikus működési elvére
fűzte fel. Ennek alapja, hogy szakértői vizsgálatok során az ember
múltját, jelenét és jövőjét egyes tipizálható életeseményeken keresztül
felépíthetőnek gondolták el. Ez a koncepció magában foglalja annak
(legalábbis elméleti) lehetőségét is, hogy a diagnoszta történelmi
előrejelzéseket is tegyen, mivel feltételezzük, hogy az emberi maga¬
tartás jövőbeli változatai megjósolhatóak egy alapvonásaiban válto¬
zatlan szubjektum viselkedésmintázatainak tükrében. Mondhatnánk,
hogy a viktoriánus kor természetrajza óta nincs új a nap alatt, ugyan¬
akkor az 1800-as évek tudományos elitje , jóslás" helyett mértéktar¬
tóbban, inkább csak a veszély és elfajulás lehetőségeit társította a ti¬
pizält „torz szubjektumokhoz”. Az egyen elettörtenetenek minel
precízebb feltárása természetesen a jövő kiszämithatösägät is pozitiv
irányba befolyásolja. A folyamat (prediktívnek mondható) sikere
ezáltal nagyrészt a diagnoszta (akár mágikusnak is mondható) ké¬
pességein, valamint a tipizáció pontosságán múlik.
A XX. század közepére tehető a pszichoszomatika tudományának
diszciplináris megújulása is, amelynek elméleti alapját a pszichoana¬
litikus mozgalom nozográfiájának (kórleírási módszertanának) lo¬
gikája nyújtotta. Paradigmája szerint az egészséges és kóros emberi
magatartások megragadásához a személyiségszerkezetek irányából
kell közelíteni (Csabai 2004). A hisztéria leírása mint szélsőséges
érzelemnyilvánításokkal, nyugtalansággal együtt járó klinikai tünet¬
együttes, a már Hippokratész korában is megfigyelhető. Fontos azon¬
ban, hogy annak a diszkurzív hatalmi stratégiának a kezdete, melyben
a tudomány a hiszteroid szubjektumot az egyén létének alapszerkeze¬
tével azonosította, csak az 1800-as évektől vált jellemzővé. A hisztéria
orvosi hatókör-bevonódásának háttér okai közös természetűek azok¬
kal, amelyekre a maszturbáció és ahomoszexualitás vonatkozásában
rämutattunk (läsd 1.3.-1.4. fejezetek). A foucaultiänus hatalomertel¬
mezésünk alapján olybá tűnik, a viktoriánus kor diszkurziv hatalmi