seké 17599-kal). Ebből a felnőttek átlagos életkorának kitolódására
következtethetünk.
A halandóság korspecifikus mutatóinak kiszámításához szük¬
ség lenne a népesség korösszetételének ismeretére. Az 1771. évi lé¬
lekösszeírás alapján ez ugyan rendelkezésünkre áll, de az akkori évek
halotti anyakönyvezése még megbízhatatlan. 1771-ben 96 halottat
jegyeztek fel, 1772-ben 164-et, a csecsemőhalandóság 1771-ben 172
ezrelék, majd pedig ugrásszerűen 260 ezrelékre nő. Ez utóbbi adat
tűnik reálisnak. Az idősebbek korspecifikus arányait a két vizsgált
év átlagával számolva becsültük meg; egymáshoz viszonyított ará¬
nyaik valószínűleg valósak, abszolút értékeik kissé alulbecsültnek
ítélhetők. Számításunk szerint már az 1-4 éves gyerekek túlélési esé¬
lyei is erősen megnőnek, a korspecifikus halálozási arányuk mind¬
össze 82 ezrelék. Ötéves kortól 50 éves korig pedig igen alacsony,
10-16 ezrelék között ingadozik, majd lassan emelkedik (50-59 éve¬
seknél 34, 60-69 éveseknél 43), a 70 éven felüliek esetében viszont
már 142 ezrelék.
A későbbi évekre egyedül az 1804-ben elrendelt, majd pedig több¬
ször megismételt popularis conscriptio" néhány évből fennmaradt
adatai tartalmaznak korcsoportos létszámokat a férfinépességről.
A nem nemes lakosság összeírásai a férfiakat három korcsoportba
osztották: 17 éves és fiatalabb, 18—40 éves, 40 év feletti. Bár ezek
népességi adatai erősen a valóságos alatt maradtak s megbízhatatla¬
nok," segítségükkel mégis hozzávetőleges képet formálhatunk a fér¬
fiak eltérő halandósági szintjeiről. A három korcsoportban összeírt
férfiak számára rávetítjük a megfelelő évek férfi halottainak számát
(a nemesség kimaradását a számításnál figyelmen kívül hagytuk).