Page 196 [196]
szavahihetőségben és éleslátásban. Örömest elhinném, amit így, mondhatnám,
őszinte ábrázattal írsz rólam, és tiszta szívvel helyeselném dicséreteidet, ha
elismerésed ellen lelkiismeretemen túl nem szólna közbe általános jó híred,
hogy te mindenkivel ilyen barátságos vagy. Ezért az egész dicsérő beszédedet
úgy fogom fel, hogy azt nem a saját érdemeimnek, hanem a te jellemednek
tulajdonítom, mivel úgy érzem, sokkal többet köszönhetek neked, mint
amennyi keveset magamnak köszönhetek.
2. Ami pedig Miscellaneámat illeti, talán nincs igazam, de semmi más nem
annyira gyümölcsöző benne, mint a szabad gondolkodás és az őszinteség. Ta¬
lán nem eléggé óvatos, mindazonáltal őszinte, és ha kevéssé a megfontoltság,
minden bizonnyal közös tanulmányaink szeretetének szüleménye, amire e
század íróinak a legnagyobb szüksége van. Tudniillik, hogy nem szeretnéd,
hogy Domiziót támadjam, értem én, mire célzol. Bennem is felötlött valami
hasonló már akkor, amikor a bíráló hálátlan szerepét magamra osztottam, és
erőim szerint minden jártasságomat az irodalmat ért veszteségek és károk hely¬
reállítása céljának szenteltem, kíméletlen gondossággal, a felesleges kitérőkre
és szóvirágokra kiélezve, óvatosságot félretéve, buzgón törekedve. Mindig is
tartottam tőle, hogy miként fogadják ezt a szándékomat, már nem irigyeim,
akik csak rátámadnak, hanem a legmegfontoltabb emberek, s azok közül is a
legóvatosabbak. Tehát, jóllehet teljességgel egyet kell veled értenem, mint
rendkívül barátságos és nagy tudású férfival, mégis mivel mindenki a maga
szemszögéből látja a dolgokat, szükségképpen hozzáfűznék néhány gondolatot
azokhoz, amiket leveledben bölcsen és barátilag felvetsz a számomra.
3. Azt mondod, nem szabad egy halottal mint valami szellemmel csatá¬
rozni. Nekem épp az ellenkezője tűnik igaznak. Hiszen amit a halottakkal
szemben mondunk el, azt igaznak szokták és kell érteni, ahogyan másfelől
amit az élőkkel szemben, ott többnyire fennáll a gyanú, hogy a gyűlölet vagy
az irigység munkál. , De segítette az irodalom ügyét!" Ki tagadná?" Hát nem
épp emiatt dicsérem őt úgy, mint senki más, ugyanazon a lapon, ahol meg
is rovom? , De kijavította volna, ha tovább élt volna! — mondod. Ezt meg
honnan tudhatnám? Talán minden esetben elvárhatjuk, hogy a tehetségek
fejlődjenek? Hát nem éppen őrá igaz, hogy amit utoljára írt, az több hibával
van tele? Lehet, hogy napról napra egyre inkább a hírnevet hajhászta volna,
és beképzeltebbé vált volna. Ám tegyük fel, hogy kijavította volna. Most
tehát ezért, minden író közül egyedül Domizio mentesül a bírálatok alól,
tényleg egyedül ő lesz, hogy ne mondjam, a fehér holló?" Miért is kellene
elnézni egy név felett, akinek tekintélye mögött leplezve marad a méreg (ha
kommentárjaiban van ilyen), mint fűben a kígyó?
194