Page 126 [126]
IX.
Girolamo Dona Giovanni Pico della Mirandolának
1. Ami az én részem kellett volna, hogy legyen, azt mind magadra vállaltad,
nagy tudású Pico, az irántam való figyelmetlenséggel vádolván magad, s
abban a hibában keresvén mentséget, amelyben a leginkább én vagyok vétkes
irányodban. Kevésnek tűnik hát számodra másokat tehetségben és tanult¬
ságban felülmúlni, ha szerénységben és kedvességben is túl nem szárnyalsz
nemcsak másokat, de még saját magadat is! Arra kérlek tehát, úgy gyakorold
ezeket az erényeket, hogy számunkra is hagyj valamilyen alkalmat, hogy
kötelességünket teljesítsük, hogy amikor ezekben minden szerepet magadra
vállalsz, ne tartsanak bennünket faragatlan tuskónak, amiért is ebben (vagy¬
is arcátlanságomban) már nem is figyelmetlenségemet, hanem a te kedves¬
ségedet vádolom.
2. Azt írod, nem futó, hanem örök barátságot kötöttél velem. Nos, egyrészt
tudom, hogy ezért sokkal tartozom neked, másrészt úgy tűnik számomra,
úgy határozod meg (nagyon helyesen!) a barátságot, hogy ami nem tart so¬
káig, az nem is lehet barátság. Tudd meg: én azt válogatott kitüntetéseim
között tartom számon. Mi lehet ugyanis nagyobb elismerés számomra, mint
hogy egy ilyen jelentőségű férfiú nemcsak dicsér, de még kedvel is?
3. Ermolao barátom hihetetlen kitartással folytatja tanulmányait és végzi
kutatásait nagy piIAonovia-val [szorgalommal], a művelt világ óriási haszná¬
ra. Ugy látom, valami ritka és jelentős dolog az, amit az irodalomtudomány
remélhet tőle, amíg épségben van. Társaságát, melyet annyira irigyelsz tőlem,
ugyanúgy benső szentélyemben őrzöm, mint barátságodat. Továbbá semmit
sem tartok ennyire DavuaorTóc-nak [csodálatosnak], amit nem nyerhetsz el
tehetséggel, sem műveltséggel, főként mert hallom, hogy te Tíjg éMAnvixfig
naudelag xapıv [görög tanulmänyaid kedvéért] költöztél oda." Ezt a terve¬
det annyira helyeslem, hogy már nem is helyeselhetném jobban. Ugyanis
ovdév yAvKdtepov fi näavr’ eidevaı [mindentudäsnäl semmi nem lehet ede¬
sebb].
4. En Polizianót irigylem tőled, ezt a termékeny és ékesszóló férfiút, akinek
Rusticusát a minap olvastam. Korunk ékességének tűnt számomra, és Mav
ën” à aBeia nenhaouévov ëk Adc Épvos [egészen / isteni sarj, az igazság min¬
táján alakított]. Kérlek, biztosítsd őt a nevemben, mintha csak én monda¬
nám, mindarról, ami egy közeli baráttól elvárható. A te közbenjárásodat kérem,
hogy szerezd meg számomra jóindulatát, ebben egyrészt kedvességed¬
ben bizakodom, másrészt mivel úgy illik, hogy te, aki a lehető legműveltebb
124