OCR Output

VIII.

Angelo Poliziano barätjänak, Gioviano Pontanönak'”

1. Noha nem kétlem, hogy nagy fájdalom ért téged Ferrante [Ferdinánd]
király halálával," mivel oly nagy tekintély és bölcsesség lakozott benne, hogy
olyat aligha találunk bármely más valaha létezett királyban, mégis, amikor
jól belegondolok, milyen király lép ennek a királynak a nyomába, úgy vélem,
szinte vétek, ha te vagy bárki, aki melletted áll (akiknek a sorába én is bele¬
tartozom), túlságos gyászba vagy szomorúságba merül. Hiszen miután az
uralkodásban örökösül legidősebb fia, II. Alfonz jutott számotokra, "? akinek
kiváló tehetsége, rendkívüli bátorsága, hihetetlen bölcsessége háborúban és
békében is fényesen megmutatkozott, igazán hálátlanok lennénk, ha azzal
foglalkoznánk, mit veszítettünk, és nem azzal, ami megmaradt nekünk,
különösen, hogy a királyságnak oly sok és oly hatalmas segéderő szolgál
támaszául.

2. II. Alfonz fia, II. Ferdinánd ugyanis, ""? Calabria fejedelme. Róla is az a
hír járja, hogy testben-lélekben kiemelkedő adottságokkal rendelkezik, s
csakugyan sok és jelentős cselekedetében nem kétséges, hogy már a királyi
természet bizonyságát adta. Ott van még mellette Frigyes," aki nagyon okos,
nagyon ügyes, nagyon tapasztalt, de még ennél is nagyobb unokaöccse, a
király iránti jóindulata, megbízhatósága, jámborsága. Nem is beszélve [a király]
egyéb rokonságáról és összeköttetéseiről, vagyonáról, seregéről, hadvezéreiről,
szövetségeseiről, az irányában mutatott ragaszkodásról, hűbéresei haderejéről,
az erősségekről és várakról, amelyeket úgy tűnik, szinte lehetetlen bármilyen
emberi erővel megrendíteni. Kérdem én: ki remélhet vagy ígérhet magának
nagyobb isteni segítséget, mint aki a hitetlen törököt tűzzel-vassal kergetve
nem annyira Otranto városából, de — ahogyan én látom — magából Rómából
(amelyet elsősorban célba vettek), s így a szentséges oltárok közeléből kiűzte?

3. Ennek okáért, mégha bizonyára nagy veszteségnek is tartjuk Ferrante
[Ferdinánd] halálát, mégis minthogy fiának adta át mintegy az őrhelyét, és
azt a királyt hagyta maga helyett, akit a leginkább kívánt, aki érdemeit ille¬
tően minden tekintetben kiváló, nektek, akik a király szolgálatában álltok,
semmiképpen sem kell, Pontano barátom, mély bánatba esnetek, hanem erős
lélekkel (s biz úgy vélem, te ezt teszed) álljatok mellé, amennyire csak lehet,
járuljatok hozzá, hogy megszabaduljon a gondtól, fáradságtól, terhektől. Te
pedig jól teszed, ha ezenfelül hálát adsz a magasságos Istennek, hogy az, akit
zsenge korától fogva erre a feladatra készítettél fel, akit szerteágazó tudással
öveztel fel, akit útmutatásaiddal láttál el, immár királyként látod, méghozzá

116