kétezer fővel vonult le Magyar Balázs vezérlete alatt, és a város vízellátását
biztosító forrás török erődítését elfoglalva sikeresen visszaverte Ahmed pasa
seregét. Pontano a calabriai herceget Abruzzóba, Citta SantAngelóba kö¬
vette az ott táborozó királyi seregek szemléjére.
1482 és 1484 között a herceggel ment a Ferrara elleni, Lazióban, Emiliában,
Romagnában és Lombardiában lefolyt háborúba is, ahol a béketárgyalások
során egyszemélyben képviselte őt. A családjától való távollét ihlette a fentebb
említett De amore coniugali elégiaciklus legszebb darabjait, miközben Alfon¬
so számára Ítália szinte minden vezető városa urainak fogalmazott leveleket.
Miközben a herceg tárgyalásokat folytatott, Pontano célzott diplomáciai
feladatokkal rövid látogatásokat tett más városokban, például 1484-ben
Milánóban Ludovico il Morót kellett felkeresnie.
A következő évtizedben diplomáciai feladatai főként a pápai állam, pon¬
tosabban VIII. Ince és a nápolyi udvar közötti konfliktusok elsimítására
irányultak, amelyek a pápa által kivetett új adó miatt robbantak ki. Első
római látogatása alkalmával, 1485 nyarán személyisége és műveltsége révén
szinte azonnal megnyerte a pápát magának, olyannyira, hogy az a következő
év január 28-án koszorús költővé avatta. Így Pontano a calabriai herceg, il¬
letve Ferrante király szolgálatában igen sikeresen képviselte a Szicíliai Ki¬
rályság érdekeit, és 1487-ben végül a király főkancellárjává nevezte ki.
1492-ben Rómában Pontano részt vett azon a ceremónián, amelyen Ferrante
ajándékát, egy feldíszített lovat adtak át VIII. Incének, amellyel az uralkodó
elismerte a pápának a királyság feletti fennhatóságát. Pontanónak emellett
rá kellett vennie az egyházfőt, hogy gyakoroljon nyomást a magyarok új
királyára, a Mátyás nyomdokába lépő Jagelló Ulászlóra, hogy Ferrante leányát,
a megözvegyült Beatricét vegye feleségül. Alig két héttel hazatérte után az
új pápa, VI. Sándor beiktatása az újabb ok arra, hogy Pontano Rómába
utazzon. Tapasztalt békekötőként az újonnan megválasztott egyházfő jóin¬
dulatát kellett megnyernie a Szicíliai Királyság irányában.
De tumulis |Sirhalmok] cimü epigrammakötete száztizenhárom sírversének
többségét a nyolcvanas évek közepén írta, a többit tíz évvel később. Filozó¬
fiai és erkölcsi tematikájú műveit is 1480 és 1498 között jelentette meg, ezek
mind témájukat, mind műfajukat tekintve változatosak.
Ebben az időszakban születnek meg a kora ifjúságától fogva művelt aszt¬
rológiát tárgyaló értekezései is: a Commentationes super centum Ptolemaei
sententiis [Kommentar (4l-)Ptolemaios Centiloguiumahoz], a De rebus coelestibus
[Az égitestek], egy aristotelési ihletésű tanulmány, amelyet Pico asztrolégia¬
ellenes vitairatának megjelenése után újra átdolgozott, az Urania című tan¬