Page 121 [121]
OCR
Állami pénzpolitika Magyarországon + 119 is köszönhetően a népszövetségi rekonstrukció terve már elkészült, és azt a főbb szereplők is elfogadták. Az I. világháború kitörésekor elindult magyarországi infláció megfékezésére három pénzügyminiszter is kísérletet tett. Tanulmányom bemutatta azokat az eszközöket, amelyekkel a stabilizációt végre akarták hajtani, és feltárta a kudarc fontosabb tényezőit is. Korányi Frigyes és Hegedüs Loránt csak rövid időre tudta megállítani az árak emelkedését, bukásuk után újult erővel folytatódott a drágulás. Kállay Tibornak sem sikerült egyensúlyba hoznia a költségvetést, ő is belebukott az infláció felgyorsulásába 1924 elején. Az állami pénzügyek rendezését jelentős mértékben akadályozta a háborús jóvátétel kérdésének tisztázatlansága. A jóvátétel elhúzódó rendezése Magyarország számára lehetetlenné tette, hogy önerejére támaszkodva vessen véget az inflációnak, így hozzájárult a pénz elértéktelenedésének felgyorsulásához, és lényegesen megnehezítette a pénzügyi rekonstrukció megindítását is. A jóvátétellel kapcsolatos zálogjogok fenntartása meggátolta, hogy a magyar kormány külföldi hiteleket vehessen fel. 1924 nyarán, a Népszövetség felügyeletével meginduló pénzügyi stabilizáció során sikerült első ízben tartósan egyensúlyba hozni az államháztartást, megfékezni a pénz elértéktelenedését, és felállítani egy új, az államtól független, monetáris tartalékokkal rendelkező jegybankot, a Magyar Nemzeti Bankot. Magyarország külföldi kölcsönhöz jutott, amelynek bruttó összege 307 (nettó 250) millió aranykorona volt. A pénzügyi szanálás genfi alapelvei azonban nem különböztek nagyon a korábbi stabilizációs kísérletek elgondolásaitól. A költségvetési egyensúlyt szigorú fiskális megszorítások segítségével, mindenekelőtt az adóteher jelentős növelésével, a kiadások drasztikus visszafogásával, az állami alkalmazottak létszámának csökkentésével valósították meg. A népszövetségi kölcsönnek végül csak egy kis részét használta fel a magyar kincstár a hiányzó bevételek pótlására. A nagy gazdasági és társadalmi áldozatokkal megvalósult pénzügyi stabilitás rövid életűnek bizonyult; a költségvetés már 1929-ben újra deficites lett, a 30-as évek elejére fiskális válság alakult ki, az új valutát, a pengőt pedig a II. világháború kataklizmái és egy újabb, még súlyosabb hiperinfláció semmisítette meg.
