OCR Output

Általános összefüggések e 27

legalacsonyabb, 63,190." A munkanélküliek aránya Szabolcs és Borsod
megyében azonos mértékű, a 15 és 64 éves népesség 4 990-a.? Ezzel az
eredménnyel megállapítható, hogy az országon belül ezekben a térségek¬
ben a legmagasabb a munkanélküliek aránya. Mindkét megye esetében a
falusias, vidéki települési környezetben magasan kedvezőtlenebbek a fog¬
lalkoztatási mutatók mint a megyeszékhelyeken és néhány városban.?
A 105/2015. (IV.23.) kormányrendelet szerint mind a három kutatási színtér
jelentős munkanélküliséggel sújtott településnek minősül.

A hátrányos helyzetben élők számának ugyancsak fontos mutatója a
családon belüli gyerekszám. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legma¬
gasabb, 10,590 a három vagy annál több gyermekes családok száma, ami
az országos átlagnál jóval magasabb. A száz családra jutó gyermekek
száma szintén a megyében a legmagasabb, 116 gyermek. Ugyancsak meg¬
haladja az élveszületések száma az országos átlagot, és Szabolcs-Szat¬
már-Bereg az első három megye között szerepel. A vonatkozó megyei
statisztikai mutatók alakulását elsősorban két tényező egymást erősítő
hatása határozza meg. Egyrészt az igen intenzív elvándorlás, ami elsősor¬
ban a mobilis, iskolázott és magyar származású falusi népességet érinti."
Másfelől az igen fiatal korösszetételű, helyben maradó roma családok
magas gyermekszáma." A két tényező következménye, hogy a megye, így
a kutatási pontok közvetlen környezetét képező két járás (mátészalkai és
nyírbátori) településeinek népességszerkezete látványosan alakul át. Etni¬

3 Gazdasägi aktivitäs mutatöi. https://www.ksh.hu/mikrocenzus2016/docs/teruleti/

index.html#/ (A letöltes datuma: 2020. 07. 29.)

Az adatok a 2016-ban készült mikrocenzusból kerültek kiemelésre.

Természetesen Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg esetében sem

minden városra igaz a falvak és az urbanizált települések foglalkoztatási mutatói

közötti általános szabályként feltüntetett megkülönböztetés. Ózd vagy a határ menti

Csenger sokkal kedvezőtlenebb - a kistelepülésekhez hasonló — mutatókkal rendel¬

kezik, mint a több ipari munkahellyel rendelkező Kazincbarcika vagy Mátészalka.

34 Részletesen lásd 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet a kedvezményezett települések beso¬
rolásáról és a besorolás feltételrendszeréről. https://net.jogtar.hu/jogszabaly? docid
-a1500105.kor (A letöltés dátuma: 2020. 07. 30.)

5 Élveszületések. https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_wns001.

html (A letöltes dätuma: 2020. 07. 29.)

Például a nyírbátori kistérségben (a vizsgált egyik kutatási helyszín, Nyírvasvári

település itt található) 1998-2008 között még a megyei átlagban 6,290-os népesség¬

csökkenésnél is nagyobb, 8,390-os fogyást figyelhetünk meg, amelynek fő forrása

az elvándorlás. Vö. Farkas Zs. 2012.

37 A 2011-ben végzett népszámlálás adatai szerint a magukat romának valló családok¬
ban a gyermekkorúak aránya a megyében élő összes cigány származású lakos 3790¬
át tette ki. Vö. Csizmazia Tamásné et al. 2013.

32

33

36