OCR Output

88 °¢ INFORMÁLIS GYAKORLATOK

Magamban azt gondoltam, hogy a kiosztott többletsúlyra jegyzőkönyvet
állítunk majd össze.

3. P. János az ellenőrző bizottság elnöke, aki azt mondta, hogy nekem a
jegyzék nem volt a kezemben, az a farm számfejtőjénél volt. Nem tudom,
hogy történhetett ez, hogy miként mérhették ezt ők így, én jelen voltam,
de ez a súly nem volt valós, mert többet mázsáltak. Én szintén kaptam
Bodótól egy malacot 25 kg súlyban.

4. I. János sertéstenyésztő, aki azt mondta, hogy én nem néztem, hogy
mázsálták nekem, csak megfogtam a disznót, és hogy kisebb vagy nagyobb
volt a súlya, azt nem tudtam eldönteni.

5. I. Gyula sertéstenyésztő, aki elmondta: járt volna 40 kg, de elvittem
101 kg-ot, én szintén nem néztem a mérleget.

6. K. Lajos sertéstenyésztő, aki azt mondta: nekem 66 kg-mal volt több.
Én szintén nem ellenőriztem a mérleget.

7. T. László, aki elmondta, hogy körülbelül a végére értem oda, és kivá¬
lasztottam magamnak 2 malacot, rátettem a mérlegre, és azt mondták,
hogy elvihetem.

8. K. György sertéstenyésztő, aki azt mondta, hogy neki 20 kg-mal lett
több.

9. L. Mihály tenyésztő, aki mondta, hogy neki 60 kg többlete van. Én
szintén nem néztem a mérleget, elvettem és elvittem.

10. K. Jenő, aki elmondta: szintén megnézett két malacot, és azt gon¬
dolta, hogy ezek súlya sokkal több nem lesz, mint ami jár. Lehetséges,
hogy a mázsa nem müködött j61.”?"°

Az idézet jól tükrözi, hogy a lopásban részt vevő, egymást kölcsönösen tá¬
mogató alkalmazottak egyik technikája a színlelt vagy tettetett tudatlanság
(feigned ignorance)!" narratív stratégiája volt: a lopással vádolt alkalmazottak
- a bizottsági meghallgatáson - a vezetőségi tagok előtt saját jóhiszeműségüket
hangsúlyozták, és arra hivatkoztak, hogy nem voltak tudatában a sertések
valódi súlyának és ezáltal annak sem, hogy az állatok szétosztása során az
állammal szemben törvénytelenséget követnek el. Ennek a diskurzív techni¬
kának a hamis volta a kortársak számára is nyilvánvaló volt. Az ügyhöz hoz¬
zászólt például a kolhoz párttitkára is, aki felszólalásában szintén kétségeinek
adott hangot, illetve amellett érvelt, hogy a lopásban részt vevő személyek a
bizottság előtt egyértelműen megjátszották magukat. Megfogalmazása szerint
az ügy érintettjei: , huzamos ideje dolgoznak a farmon, és meg tudják állapítani
szemre is körülbelül a malacok súlyát, ami azt jelenti, hogy valamennyien
tudják, mennyit nyomnak a sertések, és mégis mindannyian többet vesznek
el". A kolhozelnök ezzel egyetértve a lopásban hallgatólagosan összejátszó

216 Uo. 1-2.
217 V6. Scott 1996: 110.