OCR Output

114 + A MÁRTÍRIUM HOMÁLYÁBÓL

1. A templom sztéléje,
avagy a kőbe vésett múlt életre keltése

A Kínai Népköztársaság megalapítását követő évben, a kínai nemzeti egység
megteremtésének céljából, 1950-ben készült el a , nemzetiségi káderek kine¬
velésének megvalósíthatóságáról szóló tervezet". Ennek keretében kezdődött
meg a sibe nemzetiségű káderek kitanítása is (Ban 2010: 107]. A kommunista
párt hat év múlva, 1956-ban, az etnikus klasszifikációs programmal szoros
összefüggésben hirdette meg a , nemzetiségek társadalmának és történetének
országos szintű adatgyűjtési munkáját", amely - részét képezve a központi
nemzetiségi munkára irányuló programnak (Ji 2004: 1) — elsődlegesen a
nemzetiségi autonóm területeken élő nemzeti kisebbségek életkörülménye¬
inek feltárását célozta meg.

Újabb két év múlva, 1958-ban, a fenti kutatómunka első eredményeire
alapozva vette kezdetét a , nemzeti kisebbségek rövid történetének és króniká¬
jának összeállítását célzó országos szintű munka". Az adott munkafolyama¬
ton belül, a Párt által kiválasztott nemzetiségi kutatók három könyvsorozat
megszerkesztését kapták feladatul:

(1) A kínai nemzeti kisebbségek rövid történetét;

(2) A kínai nemzeti kisebbségek nyelvének krónikáját;"! és

(3) A kínai nemzeti kisebbségek helyi jellegzetességeit áttekintő könyvso¬
rozatok összeállítását (,, Xibozu Jianshi" Bianxie Zu — , Xibozu Jianshi"
Xiudingben Bianxie Zu 2008: Elész6, 1-2).

A fenti célkitűzések hozták meg annak a lehetőségét is, hogy az egymástól
elszakított sibék közel kétszáz év után, a Nagy Nyugatra Telepítés eseménye
óta először, ismét felvegyék egymással a kapcsolatot. Legalábbis ez derül ki
A kínai sibe emberek című könyvben közölt tanulmányokból és memoárok¬
ból, amelyek betekintést engednek a korszak történelmébe. Az itt közölt, az
értelmiségi és politikai elit által írt visszaemlékezések valóságos mementói

81 A nemzeti kisebbségek által használt írásrendszerek létrehozására és/vagy megreformá¬
lására, továbbá a nemzeti kisebbségek beszélt nyelvének vizsgálatára irányuló program
1950-ben vette kezdetét, szoros összefüggésben a Kínai Kommunista Párt azon ígéretével,
hogy az új, egységesített soknemzetiségű államon belül minden nem-han etnikumnak
joga van saját nyelvének és kultúrájának megőrzésére. Ez a rá következő évben, 1951-ben a
nemzetiségi nyelvi káderek képzésének programjával bővült. Ezek a törekvések 1955-56¬
ban, a nemzetiségek társadalomtörténetének országos szintű adatgyűjtési munkájának
keretében új lendületet kaptak, annál is inkább, mert az etnikus klasszifikációs progra¬
mon belül a nem-han etnikumok kategorizálása elsődlegesen a nyelvészeti kutatásokon
alapult. A fent kiemelt, a nemzeti kisebbségek nyelvének vizsgálatát célzó könyvsorozat
az akkor született kutatási eredményeket fűzte egybe.