Page 102 [102]
100 " A MÁRTÍRIUM HOMÁLYÁBÓL
kommunista párt hatalomra kerülésétől kezdve, hogy e káderek összekötő
kapcsot teremtsenek az állam és nemzetiségei között (Chen 2010: 18].
Kína nemzeti kisebbségeinek regionális autonómiája azonban sokkal
inkább adminisztratív, semmint politikai természetű (Kang 2008: 108].
Az autonóm területek vezetésének jogkörét, a helyi érvényű rendelkezések
meghozatalának módját, a gazdaság- és oktatáspolitika megszervezésének
mikéntjét ugyanis hiába szabályozza egy 1984-es, azóta többször módosított
törvény. A Párt vezetősége mindenkor fenntartja a jogot arra, hogy a helyi
szintű rendelkezéseket a felsőbb kormányszervek megsemmisíthessék (Vá¬
mos 2.009: 63-64).
Ezzel összefüggésben Kína nemzeti kisebbségeinek az önrendelkezésre
irányuló törekvései csak akkor és annyiban számíthatnak elfogadásra és
támogatásra, amennyiben hozzájárulnak az állammal szemben táplált lojális
érzelmek életben tartásához. Különösen így van ez a Nagy Proletár Kulturális
Forradalom óta, amikortól kezdve a kommunista rezsim és a Kína határain
belül élő etnikumok közötti viszony alapjává a , lojalitásért [cserébe] auto¬
nómia" elv vált (vö. Vámos 2009: 70].
A kulcsszó tehát a patriotizmus, ami valójában nem más, mint , integráló
nemzettudat" (Altermatt 2000: 47). A kinai ideolögusok megfogalmazäsäval
élve: a hatalmas hazaszeretet szellemiségének megvalósítása, az anyaországgal
szemben tanúsított mély érzület, illetve a hit és önbecsülés megnyilvánulása
(Deng [2012]). Ennek megvalósítása az, ami a , négy identitás" harmadik
pontján keresztül elvezet a kínai kultúrával való azonosulás lehetőségéhez
(Sun 2012]. E ponton pedig visszatérek az , időtlen nemzeti kultúra" formá¬
lásának kérdéséhez.
Anthony D. Smith a nemzet meghatározásakor két feltételt lát elenged¬
hetetlennek: az egyik az, hogy a népesség egy részénél kimutatható legyen
kultúra és történelem fokozódó mértékben való elkülönülése. A másik az,
hogy a népesség képes legyen egy bizonyos területhez, egy történelmi hazához
kötni magát. Mindebből pedig egyenesen következik az egy hazához kötődő és
egy adott kultúrát tápláló mítoszok és történelmi emlékek fontossága (Smith
1992). Ezért hangsúlyozza a Párt propagandája, hogy a kínai nemzetiségek
együttesen hozták létre a kínai kultúrát (Deng [2012]]; azt az ősi, tündöklő
kínai kultúrát, amely kiművelte a kínai nemzet fennkölt érzelmeit, és táplálta
annak szellemét (Sun 2012).
Csakhogy azon a kultúrán belül, amely Kína valamennyi etnikuma szá¬
mára valamiféle kollektív identitást hivatott közvetíteni (vö. Altermatt 2000:
49-50], a normát mindig is a han kínai kultúra jelentette (Gladney 1988: 98],
és a kultúra szabványosításának folyamata napjainkban még korántsem zárult
le. Mára a kínai kultúra a kínai állam , puha erejének" erőforrásává vált:" a
§7 A, puha erő" a politikai és kulturális folyamatok értelmezéséhez segítségül hívott foga¬
lom, ami Kína nemzetközi hatalmi helyzetének és befolyásának, túlélőképességének és
fejlődési lehetőségeinek meghatározó eleme (Räcz 2007: 62).