Page 20 [20]
18 A ciprusi konfliktus geostratégiai összetevői
korlatban azonban a helyzet rendezésére sem szándékuk, sem tényleges lehető¬
ségük nem volt. A britek a továbbiakban is részt vettek az ENSZ Ciprusi Béke¬
fenntartó Missziójának (továbbiakban: UNFICYP) műveleteiben, közvetlenül
vagy közvetve támogatták a béketárgyalásokat, illetve a Ciprusi Köztársaság
2004-ben bekövetkező európai uniós csatlakozásakor is segítséget nyújtottak
a görög cipriótáknak, a legfontosabb brit geostratégiai érdek azonban továbbra
is a bázisterületek státuszának megőrzése és ezzel párhuzamosan London sem¬
legességének megőrzése maradt. Erről tanúskodik, hogy az uniós csatlakozási
szerződés (2003) részeként megerősítették a szuverén bázisok brit fennható¬
ságát, ami - Gibraltárral ellentétben - a Brexit után sem okozott jelentősebb
bonyodalmat London és Nicosia között. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy
az Egyesült Királyság által ellenőrzött ciprusi területek soha nem is képezték
részét a szigethez kapcsolódó területi vitáknak. Ennek megfelelően a britek
a béketrágyalások évtizedei alatt konzekvensen elutasították azt a javaslatot,
amely szerint egy ciprusi föderáció létrehozása esetén a brit bázisterületekkel
kompenzálják a területi veszteségeket elszenvedő görög cipriótákat. Ezt a Lon¬
don érdekekeit tökéletesen ismerő görög ciprióta fél nem is nagyon erőltette,
a bázisoknál ugyanis fontosabbnak ítélte az ENSZ BT tagsággal és a ciprusi
ügyekben garantőri szereppel rendelkező Egyesült Királysággal kialakított jó
viszony fenntartását (Loucaides 2017).
A regionális hatalmak közül Görögország szintén aktív szerepet játszott a
konfliktus kialakulásában. Ebben csak részben azonosítható egyfajta nacio¬
nalista szándékosság, hiszen Ciprus az ókor óta görög többségi népességgel
rendelkezik, tehát az oszmán évszázadok után, valamint a brit gyarmati kö¬
telék lazulása következtében természetes igényként merült fel Görögország
és Ciprus egyesítésének szándéka. A görög nacionalizmus által enoszisznak
(unió) nevezett célkitűzés a 19. század utolsó harmadában kezdett gyökeret
ereszteni Cipruson, a brit fennhatóság elleni küzdelmek során pedig a görög
ciprióta politikai elit egyik legfontosabb szándékává vált (Balogh 2013). Görög¬
országnak ugyanakkor szerepe és felelőssége volt abban, hogy ezt a célkitűzést
a görög hadsereg kötelékébe tartozó Georgiosz Grivasz és az általa vezetett
EOKA fegyveres küzdelemmé változtatta, Athén ugyanis a politikai támogatás
mellett fegyvereket és logisztikai segítséget is biztosított a felkelőknek (Mallison
2005; Morgan 2010).
Míg az 1950-es évek fegyveres összecsapásai igazolhatók voltak az önrendel¬
kezés kivívásának szükségességével, és általában a dekolonizációhoz kapcsolódó
ideológiai és morális magyarázatokkal, addig a ciprusi függetlenség kikiáltása
utáni görög szerepvállalás inkább a szélsőséges nacionalizmus kivetülésének