tilag felsőbüki Nagy István kortársaként működött. Meskó Ádám
1707 és 1713 között volt nádori ítélőmester, 7 1721-ben pedig bárói
címet nyert, Szluha Ferenc 1722-től volt nádori ítélőmester,5? bárói
címét pedig 1726-ban nyerte, Zichy Ádám 1724-től működött íté¬
lőmesterként," és bárói címét 1732-ben nyerte.? Melléjük tehetjük
még Sigray Jánost, aki nemcsak ítélőmester, hanem felsőbüki Nagy
Istvánhoz hasonlóan alnádor is volt, ráadásul mindkettőjüket Pálffy
Miklós nádor nevezte ki erre a pozícióra.3 Ő 1728-ban nyert bárói
címet." Ebben a négy esetben konkrét patrónus-kliens kapcsolataik
feltérképezésére egy későbbi kutatásban lehet majd mód, bár már
jelenlegi ismereteink mellett is egyértelmű, hogy minden bizonnyal
jelentős kapcsolatokkal rendelkezhettek mind az udvarban, mind
pedig a magyar elit prominens családjai körében, ami nyilvánvalóan
meghatározta pályafutásuk sikerességét.5
Az udvar hálájából a Pragmatica Sanctio elfogadtatása kapcsán
végzett tevékenysége miatt felsőbüki Nagy István egészen biztosan
részesült, mivel Szluha Ferenc és felsőbüki Nagy István jelentős
szerepet játszott abban, hogy a diéta végül megszavazza a nőági
örökösödést, ezért pedig mindketten nagy értékű jutalmat kaptak.
pedig SY J P
Szluha Ferenc 20 000 forint értékű földbirtokot, illetve bárói címet
nyert, míg felsőbüki Nagy István 24 o00 forintnyi földbirtokot
kapott." Nem ismerjük a jutalom odaítélésének pontos hátterét,
ugyanakkor hasonló esetekben az udvar örömmel vette, ha konkrét
anyagi juttatás helyett inkább valamilyen szimbolikus kegyben ré¬
szeltetett a kérvényező." Elképzelhető, hogy felsőbüki Nagy István
Farkas Sándor által említett állítólagos bárói címét is az 1722—23. évi
diétán végzett szolgálataiért ítélték oda, de ennek utóbb nem maradt
5 Wellmann 1999: 428.
> MNL OLA 57 MKLLR 33. 494-497.
59 Heckenast 2005: 420.
© MNL OLA 57 MKLLR 35. 439-446. V6.: Szluha 2002: 347.
a Iványi 1975: 125. De a Királyi Könyvekben már két 1724-es oklevélben is
ítélőmesternek nevezik. (MNL OL A 57 MKL LR 34. 537-538.; MNL OL A
57 MKL LR 34. 608-609).
® MNL OLA 57 MKLLR 36. 786-790.
6% Békasy 1736: 17.
6 MNL OLA 57 MKLLR 36. 292-302.
65 Sigray Janos példaul Keresztély Agost esztergomi érsek partfogoltja volt. (Békasy
1736: 17.) Meskó Ádám hitelezői tevékenysége kapcsán szerezhetett értékes
kapcsolati tőkét (Ulrich 2008: 449.) Szluha Ferenc pályáját kezdetben Szirmay
György ítélőmester egyengette. (Szluha 2001: 53.)
Málnási 1933: 270.
6 Ódor 1997: 21.