Azt is meg kell említeni, hogy nem minden lelki élmény kellemes, az élmények
1396-a nyugtalanító volt. Az a mód, ahogyan az ember élt, menthetetlenül vissza¬
köszön a halálában is. Végső soron mindig emberi kapcsolatokról és traumák fel¬
oldásáról van szó. Ezek a negatív élmények okozzák a legmélyrehatóbb változást,
végső soron ezek a legjelentősebbek. Ezek sem büntetést jelentenek, hanem az
emberi méltóság érzését megadva segítenek feldolgozni a traumát.
Kerr érdekes megfigyelése, hogy a halálos ágyon átélt élmények a haldoklók szá¬
mára nem szorulnak magyarázatra. Nem kérdezik, vajon mit jelenthet ez a hasonlat
vagy élmény. Egy szokásos álom után felébredve az a kérdésünk: mit jelenthet ez az
álom? A haldoklók intuitíven tudják, miről van szó. Nem kérdésekkel, hanem vá¬
laszokkal, új belátással jönnek vissza az élményből. Nem reflektálnak az élményre,
nem kell feldolgozniuk, nem kell elgondolkozniuk az átéltek üzenetén. Még senki
nem mondta: de különös élményben volt részem, vajon mit jelenthet? A haldoklók
tudják, miről van szó — arról, hogy szeretik őket, nincsenek egyedül, és jó dolguk lesz.
Kerr két kutatást is folytatott hétszázötven kísérő, később gyászoló bevonásával.
Úgy találta, hogy ami a haldoklónak jó, az a gyászolónak is jelentős — a haldokló
álmai és víziói a gyászolónak is vigasztalóak. Az, hogy hogyan hal meg valaki, be¬
folyásolja a gyászolók gyászát és a veszteség feldolgozását.
Kerr beszámol arról, hogy a kutatást nem volt könnyű engedélyeztetni, mert az
az uralkodó vélemény, hogy a haldoklókat elzárt, , steril" környezetben kell tartani,
hogy ne zavarják őket. A kutatás során mindenki tudta, hogy utolsó napjait éli, de
senki nem zárkózott el a beszélgetésektől, őszintén beszéltek életük csúnya ese¬
ményeiről is, és senki nem akart más név alatt szerepelni. (Legfeljebb a frizuráját
igazította meg az interjú előtt.) A haldoklók örülnek az őszinteségnek, kapcsolatban
akarnak maradni: a legtöbb haldokló szívesebben néz egy másik ember szemébe,
mint az ágya elé akasztott fehér lepedőre.
A továbbiakban Peter Fenwick neuropszichiáter eredményeit mutatom be,"
aki 2003-ban kezdett foglalkozni a halálközeli élmény és a haldoklás élményeinek
hasonlóságával. Abban az időben nem kapott engedélyt arra, hogy a haldoklókat
, zaklassa" kérdéseivel, ezért három angliai és három holland hospice-intézmény
ápolószemélyzetét kérdezte. Meglepő volt, hogy az orvosok szinte semmit nem
tudtak a haldoklók lelki élményeiről, míg a nővérek számára ezek ismert jelenségek
voltak. Azt találta, hogy a halálközeli élmény egyes részletei a meghalás folyama¬
tában is megjelennek. Kutatásának eredményeként összeállított egy katalógust az
élményekről, amit Christopher Kerr tapasztalatai is igazolnak.