Oldal 32 [32]
adásának, az igehirdetésnek a feladata között. Nemcsak Luther két kátéjában, hanem
az Ágostai hitvallásban és más iratokban is a tanítás szinonimája a prédikációnak: a
tanítás az, amit prédikálnak, a prédikációban pedig tanítanak. A reformátor egy alka¬
lommal ki is fejti: ,a szegény, behálózott, gyötrődő lelkeknek" akart prédikálni, hogy
, ahol szegény gyermekek, barátok vagy apácák vannak" miként szabadulhatnak meg
az emberi tanítások és előírások fogságából, hogy keresztyén szabadságban éljenek.?
A helyesnek tartott változtatásokat keresztülerőszakoló wittenbergi rajongók ellen
nem hangulatkeltéssel lépett fel, hanem a helyes úrvacsoráról, böjtről, képtiszteletről
tanított példamutatóan higgadt érveléssel." A tiszta tanítás fontosságát egészen odáig
menően tartotta fontosnak, hogy a püspökök, pápa, tudósok és bármely igét hirdető
ember tanítását az igehallgató gyülekezetnek, azaz , a juhoknak kell megítélniük, vajon
Krisztus hangján szólnak-e, vagy az idegenek hangján"? Ez nemcsak joguk, hanem
egyenesen kötelességük. Az igehirdetés célja és rendeltetése nem kisebb, mint hogy
a hallgatók, legyenek akár iskolázottak, akár írástudatlanok (mint a 16. században
sokan), képesek legyenek Isten igéjét és az emberi bölcselkedést megkülönböztetni
és e képesség alapján igehirdetőket elhívni és szolgálatba állítani. Nem a gyülekeze¬
ti demokráciát feltételezi ez a követelmény, amint az utókor gyakran (félre)értette,
hanem az Isten igéjét tanuló és az abban tanított gyülekezetet. A reformációt követő
felekezeti ortodoxia elkeseredett vitái mégis oda vezettek, hogy ezekben csak a teoló¬
giailag képzett lelkészek tudtak részt venni, , a többi keresztyéneket kizárták, mintha
azoké nem volna az Úr Igéje, hogy szorgalmasan tanulmányozzák" — állapítja meg
a diagnózist a maga koráról Philipp Jakob Spener (1635-1705), a pietizmus atyja
1675-ben." Az általa javasolt gyülekezeti bibliaóra nem egyszerűen újabb alkalom
egy prédikáció tartására vagy meghallgatására, hanem közös tanulás, kérdések és
kétségek megválaszolása a tagok által kapott adományok és ismeretek megosztásával.
Az eredmény pedig a lelki növekedés, ami abból áll, hogy a tagok maguk is alkalma¬
sabbá lesznek a tanulásra, de a tanításra is a rájuk bízottak között."
A 19. század vallásosságában a hitbeli tanulásnak és tanításnak ez az erőteljes
hangsúlya kissé elhalványult. Talán nem vagyunk megengedhetetlenül felületesek,
ha például Poszvék Sándor soproni teológiai tanár (1839—1914) egyik-másik beszé¬
dének kifejezésében, miszerint , itt állok, hogy tolmácsoljam az érzelmeket? a racio¬
3 Az emberi tanítások kerüléséről, valamint felelet azokra a szentírási helyekre, melyeket az emberi
tanítások erősítésére idéznek (1522). Ford. Márton Jenő. In: LVM 2: 417. o.
* Nyolc böjti predikaciö Wittenberg nepenek (1522). Ford. Szebik Zs6fia. In: LVM 6: 215-242. o.
5 A keresztyén gyülekezet jogáról és hatalmáról (1523). Ford. Hörk Jözsef. In: LM 4: 71. 0.
6 SPENER 1993, 57. O.
7 Uo. 55-56. 0.
® Liceumi olvasökönyv 2018, 79., 133. 0.