OCR Output

van jelen az érkező újban. Hogy mikor melyik a hangsúlyos, azt reményeink és
félelmeink határozzák meg. Mindez igaz egyéni sorsunkra; ha a saját vagy sze¬
retteink életútjára vagy az előttünk belátható lehetséges változásokra gondolunk,
pozitív víziók és megalapozott vagy alaptalan félelemek váltják egymást, leginkább
jelen állapotunk függvényében. Létezik a jövővel kapcsolatos szociálpszichológiai
közösségi kép is, amely hol hatalmas reménnyel, hol pedig komoly szkepszissel és
félelemmel tekint a jövőre és az érkező újra. Míg korábban teljes általánossággal
beszélhettünk az új iránti általános eufóriáról, mára sokat változott a kép, a félelem
a jövőtől sokkal erősebbé vált. Ennek oka lehet a megvalósuló jövő különbsége a
korábban vízionálthoz képest, kijózanító és elkeserítő tendenciák bőven vannak.
Viszont oka az úgynevezett future shock is, ami az egyszerre túl nagy számban ér¬
kező új feldolgozhatatlanságából és elbizonytalanító hatásából következik. A fen¬
tiekből leszűrhetünk néhány gyakorlati szempontot, ami az egyház viszonyulását
segítheti az újhoz.

Az egyházi gyakorlatban tipikusan a változatlan tartalom új, kortárs formában való
megjelenítése és ezzel befogadásának megkönnyítése szokott az új területeként meg¬
jelenni. Ezt missziológiailag motivált formai innovációnak tekinthetjük. Létezik az
új áradatában a változástól a vallás területén hangsúlyosan elzárkózó mentalitás is.
Itt az új akár rejtett formáinak felfedezése és ezek megakadályozása, ezzel a fennálló
állapot konzerválása a cél. Ekkor innovációról nem beszélhetünk.

A következő esetben az új belépése a múlt, az elfeledett újrafelfedezésével történik.
Ma számos példáját látjuk a keresztény tradíció különösen a spiritualitás terüle¬
tén történő felértékelésének. Ez az újrafelfedező innováció a múlt kincseire nyitott
hozzáállás, a felejtéssel szemben a múltra inspiráló forrásként tekint. Amikor régi
liturgiai formák a spiritualitás új megélését teszik lehetővé a jelenben, akkor nem¬
csak a kulturális felejtés ellen tett lépésről, hanem helyreállításról és újra otthonossá
tételről is beszélhetünk a renováció értelmében. Nem egyszerűen a régi áll helyre,
hanem a régi a jelentől más értelmet is kap.

Az innováció megjelenésének következő formája az, amikor az új — különösen
az innovációt a középpontjába állító modern esetében — általános vonzerőt jelent,
ahol az innovációt elsősorban külső inspiráció hatja át: itt társadalmilag motivált
innovációról beszélhetünk. Ebben az esetben a követés és a reakció jellemzőbb,
mint a belső teológiai innováció. Számos, más területeken létrejövő változás je¬
lenik meg a teológia vagy az egyház egészének életében. A szociáletika területén