Page 98 [98]
HINDUIZMUS ÉS A MÉDIA A 21. SZÁZADBAN
A Mohenjo Daro egyfajta revizionista és modernista szemléletet alkalmazva
ábrázolja az indusi civilizációt, és egyértelmű állásfoglalást tesz amellett, hogy az
indusi civilizáció lineáris elődje a védikusnak. A film középpontjában egy szegény
indigófarmer áll, aki Möhendzsö Däröba, a „bünös városba" utazik a faluból, hogy
kiálljon a saját igazáért. A film a nagyvárost elsősorban a kozmopolita és kapitalista
behatások bemutatásával ábrázolja romlottnak és morálisan korruptnak, amelyet
a vidéki, hagyományos értékeket képviselő főhős szemszögén keresztül mutat be.
Ugyan a város-vidék szembeállítása egy gyakran használt szimbólum a bollywoodi
filmekben, és gyakran egyfajta Nyugat-kritikaként jelenik meg, a film mégis figye¬
lemre méltó a történelemszemlélet ábrázolása szempontjából. A főhős, Szarman, a
film során nemcsak, hogy kiáll a szegények jogaiért, de kiderül, hogy valójában ő
Móhendzsó Dáró jogos uralkodója, és ráadásul még egy bibliai méretű özönvíztől
is képes megmenteni a város azon lakóit, akik bebizonyítják, hogy őket nem kor¬
rumpálta a nagyvárosi élet. A film kulcsjelenetében az áradás elmúltával Szarman
újranevezi a megszelídült folyót: a korábban Szindhu néven ismert Indus folyót
Gangesszé, vagyis hindí-szanszkrit nevén Gangává nevezi át. Ezzel teljesen egyér¬
telmű kapcsolatot teremt az Indus és a Gangesz, vagyis két, egymástól egyébként
több ezer kilométerre fekvő folyó között. Egyúttal párhuzamot von az egymástól
minden tudományos bizonyíték szerint radikálisan különböző indusi, valamint a
védikus civilizáció között, ezzel alátámasztva a hindutva történelemszemléletét.
A filmkészítők egyéb módokon is utalnak a kontinuitásra: például Hrithik
Roshan [Hrithik Rósan], a Szarmant alakító színész filmbeli megjelenése révén.
Hrithik Roshan, aki egyébként is a bollywoodi filmipar „görög istensegekent”
ismert az átlagos indiai külsőtől elütő klasszikus vonásai, zöld szeme és barna,
göndör haja révén, ebben a filmben kiszőkített hajjal mutatkozik, erősen való¬
színűsítve valamiféle árja genetikai örökséget. A film történelmi hitelességének
hiányát a lenyűgöző látványvilág feledteti, az indusi civilizáció pompája és felté¬
telezett lakóinak grandiózus kultúrája a hollywoodi filmeket megszégyenítő dísz¬
letek, jelmezek és digitális technológia segítségével jelenik meg. Mindez nemcsak
meggyőzi a nézőket arról, hogy hiteles történelmi ábrázolást látnak, de egy olyan
látványvilágba is röpíti el őket, amely eleddig jórészt hiányzott az indiai moziból,
és azt a benyomást kelti az indiai közönségben, hogy az ő történelmükre is lehet,
és érdemes is büszkének lenni (Basu 2021: 186).
Azok a történelmi filmek, amelyek a hindu—muszlim kapcsolatokat is érintik,
különösen érzékeny pontját jelentik a hindutva kultúrpolitikájának. Ennek fő
okát a hindutva alapvetéseiből fakadó átpolitizált hindu-—muszlim kapcsolatok és
az ebből fakadó revizionista történelemszemlélet adják. Azok a filmek, amelyek
nem felelnek meg a BJP vagy valamely, ideológiai szempontból rokon szervezet
ízlésének, gyakran válnak retorikai, cenzori vagy fizikai támadások áldozatává.
Ennek megfelelően komoly kálvárián ment keresztül a 2008-as Jodhaa Akbar
([Dzsödhä Akbar, rend.: Ashutosh Gowariker) cimü film, amely a Mogul-biroda¬
lom legnagyobb uralkodójának, a muszlim vallású Akbar császárnak (1542-1606)
és hindu vallású királynőjének, Dzsódhá Báínak a szerelmét meséli el. A film a
96