Krisna, Rádhá és a gópík játékos évődése megannyi szépirodalmi és népköltészeti
alkotás középpontjában állnak, elsősorban a bhakti mozgalom terjedésének kö¬
szönhetően. A bhakti a választottistenséggel ápolt személyes kapcsolatot helyezi a
vallásgyakorlás középpontjába, amelynek kulcseleme az odaadó szeretet. Mivel ez
lehet gyermeki odaadás, de romantikus szerelem és eksztatikus rajongás is (Dwyer
2006: 67-68), ezért a bhakti keretében elsősorban Krisnának a kisgyermek és a
csábító fiatalember megjelenési formái kerültek előtérbe. A szépirodalom és a nép¬
költészet is nagy előszeretettel nyúlt a Krisna gyermek- és ifjúkorát feldolgozó legen¬
dakincshez, és cserébe az irodalom is megtermékenyítőleg hatott a népköltészetre
és később a populáris kultúrára is. A két legjelentősebb szerző, akiket Krisnával
kapcsolatban említeni szokás, Szúrdász és Mírá báí. Eltérő témájuk mellett közös
a két szerzőben és művészetükben, hogy az istennel való kapcsolatukat emberi
érzelmek és kapcsolatok dimenziójában határozták meg. A találkozás öröméről,
az elválás fájdalmáról és az újbóli találkozás reményéről írtak (Booth 2000: 131),
az egyesülés iránti vágyakozást pedig abból eredeztették, hogy az ember lelke az
isteni lényeggel akar összeolvadni (Pauwels 2010: 9).
Szúrdász, a 16. századi vak költő elsősorban Krisna gyermekkorát dolgozta fel
Szúrszágar című verseskötetében (Pauwels 2010:9). Mírá báí ezzel szemben Krisna