Page 99 [99]
A vallási pluralizmus társadalomlélektani vonatkozásai 97
posztmodernizmus tehát nem a végnapjait élő, hanem az állandóan születőben
levö modernizmus ällapota (Habermas - Lyotard - Rorty 1993).
Saját nézetem szerint nem pusztán arról van szó, hogy a premodern vallási
elbeszélése lecserélődik a tudomány mítoszára, hogy azután a tudomány mí¬
tosza is lecserélődhessen. Végeredményben nem is a folyamatosan újjászülető
modernitásról beszélhetünk. A modern és posztmodern közötti változás lé¬
nyege ugyanis sokkal inkább abban ragadható meg, hogy az addigi hierarchia
bomlik fel, nem lesz egy, mindent átható kiemelt elbeszélés, amelyen keresztül
értelmezhető a világ, legyen az éppen vallási (mint a premodernben) vagy ép¬
pen tudományos. A posztmodern sajátossága éppen az, hogy sokféle kiemelt
elbeszélés lesz: vagyis az alárendelt, hierarchikus szerkezet elemei egymással
mellerendelö kapcsolatra lépnek, a világmagyarázó elvek - bármilyen távol
is álljanak egymástól, egyszerre paralel módon elégítik ki az ember vágyát a
körülötte lévő valóság interpretációjára.
A szakirodalom állítása szerint ennek az alapélménye a töredezettség, a hi¬
ányzó struktúra, a megszűnő egyértelműség, illetve folytonosság. A kor embere
úgy érzi, mintha eltűnne az átfogó törvények érvényessége és kiszámítható¬
sága, fokozódik a bizonytalanság, nő a kockázat, szaporodnak a konfliktusok,
megváltozik a valósághoz való viszony, csakúgy, mint a térszerkezet érzékelése,
az időpercepció és a szent és profán viszonya is. Másképpen megfogalmazva: a
posztmodern gondolkodást elsődlegesen a , lehetőségekben foglalt eklektikäval”,
az ,interdiszkurzivitással" és az ,új, szabad kultúraalakítási lehetőségekkel"
azonosíthatjuk. Ez azt jelenti, hogy szabadon, az egyes irányzatok belső ko¬
herenciájához már nem kizárólagosan alkalmazkodva választhatunk az eddigi
kulturális diskurzusok tartalmaiból (Kiss 2001). Ezt jelenti a pluralizmus mint
vezérelv.
Timotheus Vermeulen és Robin van den Akker, holland kultúrakutatók
2010-ben megjelent Notes on Metamodernism című esszéjükben mindezekhez
képest már olyan, a posztmodernt követő korszakról beszélnek, amelyben ezt
a kulturális pluralizmust az egyén vagy csoportok már inkorporálva, integrált
módon észlelik, gyakorlatilag reflektálnak aposztmodern hiányos struktúráira.
A posztmodern hanyatlását a szakirodalom egyik része az olyan folyamatokhoz
köti, mint az éghajlatváltozás, gazdasági válságok, a technológiai forradalom,
az identitáspolitika felerősödése vagy a globális terrorizmus. A metamodern
új korszaka ebben az értelmezésben mint ernyőfogalom olyan érzésstruktúrát
jelöl, amelyben az individuum a modern lelkesedés és a posztmodern irónia
közötti oszcillálásban létezik. A metamodern az embert társadalmi lényként
képzeli el, és azt állítja, hogy az egyént érő benyomások között nincs hierarchi¬
kus viszony, eközben azonban már a posztmodern irónia és apátia, valamint az
, anything goes" mottó helyét egyfajta etikai és felelősségvállaló attitűd váltja