Page 38 [38]
36 Máté-Tóth András
érdekében három feltételnek kell megfelelniük. Amikor azt állítom, , kell",
nem valamiféle vallástudományi vagy politikai logikának a vallásokra való
ráerőltetését értem rajta. A ,profán" világnak és a profán tudományosságnak
semmilyen alapja sincsen arra, hogy az autonóm, saját igazságait és törvényeit
követő vallásokkal szemben követelményeket fogalmazzon meg. A , kell" azt
jelenti ebben a szövegösszefüggésben, hogy a vallástudomány és a teológiának
különböző ágai mentén emlékeztetünk a vallások önértelmezéséből fakadó, arra
támaszkodó, mintegy belülről fakadó kötelezettségekre. A profán társadalom
és a profán tudomány a közjó iránti elkötelezettsége és a közjó szolgálatában
tapasztalt gyöngesége és tehetetlensége miatt sürgeti, hogy a vallások a saját
tanításuk és missziójuk alapján járuljanak hozzá ahhoz, ami nélkülük nem is
valósulhat meg (vö. Küng 1990; Panikkar 1999; Clooney 2010).
Az első ilyen belülről fakadó követelmény a vallások és felekezetek belső
megújulása, a saját Istenükhöz és törvényeikhez való megújult ragaszkodás.
A régió meghatározó vallásai, mindenek előtt a kereszténység, valamelyest az
iszlám és a zsidóság, mind olyan Istent hisznek és vallanak, aki megtérést és
megújulást követel, és aki ehhez megadja kegyelmi erejét. E vallások hagyomá¬
nyában mélyen gyökeredzik a misztika, amely olyan intenzív istenkapcsolat,
amely radikálisan új belátásokhoz juttatja a hívőt. A közjó szolgálatának első
feltétele a vallás vallási elmélyítése, megújítása, az eredeti inspirációhoz való
visszatérés.
Ennek a folyamatnak szerves alkotóeleme a vallási alapú valláskritika. Azok¬
nak a hibáknak, bűnöknek a feltárása és megvallása, amelyek által a vallások
követői - akár egyéni, akár közösségi szinten - eltértek az isteni törvényektől.
A vallási közösségeknek erre az önkritikára sokkal nagyobb esélye és lehetősége
van, mint a profán, más világnézeti közösségeknek, ugyanis a vallások, a há¬
rom ún. ábrahámi vallás kiemelten is, saját Istenét az irgalom Istenének hiszi
és imádja. A zsidóság, kereszténység és iszlám legrangosabb szent irataiban az
Isten a megbocsájtásra való készségét már a bűn belátása és megvallása előtt
tanúsítja. Így a vallások hívei és közösségei bűneik, gyöngeségeik megvallása
révén megerősödnek az Istenbe vetett hitükben és kegyelmi energiákban ré¬
szesülnek a saját küldetésük következetesebb megvalósítására.
Látszólag a saját vallási tanításban való intenzív elmélyülés a vallások közötti
különbségeket erősíti, és a sokféle sokféleségben való együttélés elé vallási
akadályokat gördít. Valójában éppen az ellenkezője az igaz. Ugyanis az említett
vallások Istene minden vallási hagyományban egyetemes üdvajánlatot közölt
a vallásokkal. A vallások különbözőek, de az üdvösség, a szabadság ugyanaz.
Ha a vallások és felekezetek nem az exkluzív alapállást követik, hanem a saját
vallási hagyományaikban megfogalmazott egyetemes isteni üdvajánlatot, akkor
a sokféleségben is megvalósuló egységet képviselhetik. Nem egymás kárára,