tükrözzék ezeket a költségeket, ennek mégis az ellenkezője történik,
és mint majd látni fogjuk, a legnagyobb magától értetődéssel éppen a
természeti költségeket hagyják figyelmen kívül.
Pedig ha belátjuk, hogy a gazdaság nem egy zárt, önfenntartó rend¬
szer, hanem függ társadalmi és természeti környezetétől, ahonnan erő¬
forrásait meríti, akkor azt is el kell ismernünk, hogy e környezet véges
eltartóképessége befolyásolni fogja a gazdasági tevékenység észszerű,
azaz a társadalom szempontjából kívánatos mértékét. Függetlenül attól,
hogy a piaci szereplőknek ez az adott pillanatban előnyére vagy hátrá¬
nyára válik. , A piac csak a hatékonyságot látja, nincsenek érzékszervei
sem az igazságosság, sem a fenntarthatóság meglátására vagy meghal¬
lására. (Daly, 2000)
Az érett, tartós állapotú gazdaságot Daly az érett ökoszisztémákhoz
hasonlítja: az érettség mindkét esetben áttérést jelent a növekedést ha¬
tékonyan szolgáló rezsimekről a fenntartást hatékonyan szolgáló rezsi¬
mekre. Iehát mindkét esetben érvényesül a hatékonysági elv, csakhogy
nem ugyanarról a hatékonyságról van szó. A növekedés hatékonysá¬
gának érdekében az egységnyi biomasszára — természeti tőkére — eső
termelést igyekszünk maximalizálni. A fenntartás hatékonyságának
mutatója ennek éppen a reciprok értéke lesz: arra törekszünk, hogy a
biomassza vagy a természeti tőke adott állományát a lehető legkisebb
termeléssel/fogyasztással legyünk képesek fenntartani (Daly, 2012).
Azonban áruljuk végre el: a főáramú közgazdaságtan és a gazdaság¬
politikusok makacs elkötelezettségét a növekedés mellett nem a nyere¬
ség, hanem a kényszer motiválja. A piaci versenygazdaságban ugyanis
a siker mutatója a befektetett tőke megtérülésének mértéke, mivel a
pénz arrafelé igyekszik, ahol több nyereséget hoz. Nyereségnek pedig
nem az a pénz számít, amit tulajdonosa elkölt vagy a párnacihába rejt,
hanem amit az újratermelés folyamatába visszaforgat. Ahhoz, hogy a
befektetéseinket növelni tudjuk, a forgalomnak növekednie kell, bármi
áron. Ebből sokan következtetnek arra, hogy a tőkés piacgazdaság csak
addig fenntartható, ameddig erőforrásainak egy részét a nem-piaci kör¬
nyezetből vonja el: a hagyományos paraszti gazdaság rovására, vagy az
állami újraelosztás (a szociális és kulturális ellátórendszerek) rovására,
és szinte minden esetben a többé-kevésbé ingyen zsákmánynak tekintett
természeti források rovására.