Page 17 [17]
1.1 Herman Daly és a fenntarthatatlanság problémája
létezik-e még napjainkban. Annyi bizonyos, hogy a természeti korlá¬
tok kemények, azaz nem létezik végtelen helyettesíthetőség. Nincs az a
csodafejsze vagy láncfűrész, melynek segítségével még egyszer fát vág¬
hatnánk ott, ahol az erdő egyszer kipusztult. Ezért a fenntarthatósági
diskurzusnak elsősorban a , megfelelő életmód" körül kellene forognia,
de az sem véletlen, hogy ez a javaslat váltja ki mindig a leghevesebb
tiltakozást. Szívesen foglalkozunk a káposzta megmaradásával, de nem
szeretjük, ha a kecske étvágyát is szóba hozzák.
1.1.3 Mikor elég? A növekedés kényszere
De vajon mi plántálta belénk azt a meggyőződést, hogy a több egy¬
szersmind jobb volna, és miért utasítjuk el már magát a kérdést is, hogy
, mikor elég"? Kenneth Boulding szerint, akire Daly előszeretettel hi¬
vatkozik, a racionális gazdasági cél az volna, hogyha tőkénk megfelelő
állapotát a legkisebb ráfordítással, azaz a termelés és fogyasztás minél
alacsonyabb szintje mellett tudnánk fenntartani (Boulding, 1949). Mi¬
ért? E nagy horderejű felismerés szerint azért, mert elégedettségünk, a
jólétnek nevezett állapot nem a forgalom alakulásán múlik (flow), hanem
a rendelkezésünkre álló tőkeállományon (stock), a pillanatnyi forgalom¬
tól teljesen függetlenül. Az állomány helyreállítására, azaz a felmerülő
hiány betöltésére tett erőfeszítés pedig — tehát a termelés és a fogyasztás
— ebből a szempontból csupán szükséges rossz. De mennyi az elegendő,
azaz mekkora legyen az a bizonyos megfelelő tőkeállomány? Daly erre
a kérdésre lényegében az uralkodó gazdasági szemlélettel összhangban
válaszol: annyi, hogy a fenntartása érdekében elhasznált természeti (va¬
lamint kulturális és szociális) tőke helyreállításának költsége ne haladja
meg a javak előállításából származó hasznot (Daly, 2000). A termelés
kívánatos volumene tehát a hatékonyságtól, vagyis a jövedelemre eső
költségek valóságos mértékétől függ, és szó sincs arról, hogy aki nagyobb
forgalmat bonyolít, az mindig jobban jár. Tudja ezt minden vállalkozó,
és ennek megfelelően növeli vagy nem növeli az üzem méretét. Eppen
csak a nemzetgazdasági számításoknál hagyják figyelmen kívül ezt az
összefüggést, mintha a növekedés minden esetben előnyökkel járna. Pe¬
dig a vállalat sok esetben még át is tudja másokra hárítani a növekedés
természeti és szociális költségeinek egy jelentős részét (externalizálja
őket), míg a nemzetgazdaságnak ez nem áll módjában, kénytelen teljes
egészében viselni a felmerülő terheket, és elszenvedni a bekövetkező ká¬
rokat. Ezért elemi érdeke volna, hogy a makrogazdaság mutatói reálisan
15