Page 103 [103]
FRIEDRICH NIETZSCHE: ECCE HOMO
elképzeléstől, és így egyre jobban elmagányosodva küzd minden emberi kultú¬
rával, visszanyúl a vallások — különösen a keresztény vallás — eredetéig, és kije¬
lenti, hogy Isten halott. Ez a híres-hírhedtté vált szállóige először a Vidám tu¬
domány 125. aforizmájában jelenik meg. Egy bolond déltájban lámpással
megjelenik a piactéren, és Istent keresi: , Hol van, hol van az Isten?" A csőcselék
kineveti, és bár mint Isten gyilkosa már nem hihet Istenben, még mindig ragasz¬
kodik az ideákhoz. Ekkor a bolond egy kopernikuszi fordulatot jelentő kijelentést
tesz: , Ki adta nekünk a spongyát, hogy letöröljük az egész látóhatárt? Mit tettünk,
amikor eloldoztuk láncaitól a Földet a Naptól? Merre veszi most iranyat?... S mi
csak zuhanunk egyfolytában?... Van-e még fent és lent? Nem egy végtelen Sem¬
min keresztül bolyongunk?" Arra a kérdésre nincs válasz, vajon az ember is
képes-e istenné válni. A bolondnak be kell látnia — miként később Zarathustrának
is —, hogy túlságosan korán tért vissza az emberekhez. Nem tehet mást, minthogy
többszöri próbálkozás után is hirdesse az Istent helyettesítő (?) Übermenschet.
Az ugyanannak az örök visszatérése (Die ewige Wiederkunft des Gleichen")
gondolatát, vagyis a minden dolog feltétlenül és végtelenül ismétlődő tanítását
Nietzsche ez után a tabula rasa után, amikor is immár nincs semmiféle istenség,
sem Isten, sem bármely más metafizikai vagy transzcendens támpont az embe¬
riség számára, a Zarathustrdban (1883-1885) fejti ki. Miként Nietzsche is elis¬
meri, ez a gondolat nem tőle származik. Fellelhető például már Hérakleitosznál
vagy a sztoában is, ám ettől függetlenül igencsak deprimáló, mert túlvilági el¬
várások nélkül az ember örök visszatérésre ítéltetik. Kell tehát lennie valamilyen
kiútnak: először is az életet, a lélek és a szellem egyeduralmát kiiktató testet kell
elfogadni minden szenvedésével (betegségekkel stb.) együtt, majd egy új, töké¬
letes embereszményt — az önmagán örökösen túllépő és egyre magasabbra törő,
evilági Übermensch eszményét — hirdetni, ami a jövőbe, az Örök-evilágiba (das
Ewig-Diesseitige) vetíttetik, és ami a mindig jelenkori utolsó (letzter Mensch) és
a legfensőbb ember (höchster Mensch) fölött äll, de sosem törhet valamilyen
metafizikai vagy transzcendens szférába, mivel az nem létezik, hanem örökösen
az evilágban léphet csak túl önmagán. Az ugyanannak az örök visszatérése és
az ember folyamatos önmagán való túllépése örök (ewig), valójában inkább vég¬
telen (endlos) folyamat.” Az Übermensch a jelenlegi embertöl valö megváltást
° A gondolat ewige Wiederkehr alakban is elöfordul, sokkal kevesebbszer azonban, mint a Wiederkunft,
és bizonyos értelmezések szerint a Wiederkehr alak a nihilizmusra, a keresztenyseg elötti, antik
hagyomänyra, mig a Wiederkunft a keresztenyseg utäni, modern hagyomänyra, a nihilizmus
meghaladäsära utal. Vö. Miguel Skirl: Ewige Wiederkunft, in Nietzsche-Handbuch. Leben — Werk
— Wirkung, ed. Henning Ottmann, Stuttgart-Weimar, Metzler, 2000, 222-226.
” Azewigattribütum a keresztényi örök jelzőre utal, jöllehet Nietzsche egyfajta immanens örökösseg¬
re, tehät vegtelenre (endlos) törekszik a transzcendens öröklettel szemben. A paradoxonnak tünö
+ 101 +