Második könyv, második rész. A második könyv második részének elején
Werther május 6-án, vagyis egy évvel Wahlheimba történő megérkezése után,
hátat fordít az udvarnak, és a nyarat """ herceg vadászkastélyában tölti, ahonnan
megint csak elkeseredve menekül tovább — pontosabban — ,,vissza” Wahlheimba.
Útközben zarándokutat tesz a szent hazába, szülővárosába, ami szintén vissza¬
felé menekülést jelent. A szülővárosban a gyermekkor személyes és reményteljes
múltbéli vágyai mint lehetőség a kiábrándító jelen meghiúsult terveivel mint
valósággal konfrontálódnak.
Második könyv, harmadik rész. Nyár végén, augusztus 4-én Werther végleg
visszatér Wahlheimba, a szeretett asszonyhoz, csakhogy ezúttal egy teljesen
megváltozott világ fogadja. A természet őszbe hajlott, s az első könyv azon mo¬
mentumai, melyek akkor még a reményekkel kecsegtető , kikelet" stádiumában
voltak, immár a halálra utalnak: Hans, a kedves gyermek meghalt, a lelkész
nem tudna kiteljesülni abban az értelemben, ahogyan azt Lukács képzeli. Lukács nagyszabású,
1936-os tanulmánya, a Die Leiden des jungen Werther ideológiai töltetű, sőt erősen dogmatikus
válasz az úgynevezett reakciós, polgári irodalomtörténet-írás képviselőinek. Miután egyetlen
mondatban leszámol Gundolffal, Korff-fal, Strichhel mint a polgári dekadencia irracionalista
tendenciáinak képviselőivel, Feuerbachra és Leninre hivatkozik, és Werthert a francia forradalom
előfutáraként ällitja be. „A »Werther« középpontjában a polgári-forradalmi humanizmus nagy
problémája áll, az emberi személyiség szabad és sokoldalú problémája. Feuerbach ezt mondja:
»A mi eszmenyünk nem önsanyargatö, öngyilkos, elvont leny, ami eszmenyünk a teljes, igazi,
tökéletes, képzett ember.x Lenin, aki átvette ezt a mondatot filozöfiai excerptumäba, azt mondja
erről, hogy ez az eszmény va haladó polgári demokrácia vagy a forradalmi polgári demokrácia
eszmenye«.” (Georg Lukács: Deutsche Literatur in zwei Jahrhunderten 1, Berlin, Neuwied, 1964,
53-68.) Vannak persze más, bizonyos szempontból hasonló, azaz szociológiai vagy szociologizáló
Werther-értelmezések is, mint például Fritz Striché, aki egyébként elutasítja Lukácsot. A Goethe
und die Weltliteratur című monográfiája a Die Leiden des jungen Werther című fejezetében Strich
Goethének az európai irodalomra gyakorolt hatását, illetve az európai — főleg olasz, francia, angol
— irodalom és szellemi élet Goethére tett hatását vizsgálja, áttekinti a kortárs, illetve a későbbi
Werther-recepciót Ugo Foscolótól de Staélen, Balzacon, Stendhalon át Hofmannsthalig, és újdon¬
ságként hangsúlyozza, hogy Werther a francia forradalom szellemi előfutára és az európai ifjúság
új életérzésének, a bezártság és a korlátozott tettvágy életérzésének a megtestesítője. , Föltűnt
Európában egy új embertípus, amely tudatára ébresztette az európai ifjúságot, hogy az európai
térség túlságosan szűkké és tompává vált, hogy akár lélegezni, élni és hatni lehessen benne. [...)]
Ezt az új embert társadalmi pozíciójában gátolják szabályok, parancsolatok és tilalmak, holt
erkölcsök és formák adottságainak és erejének kibontakoztatásában. [...] Polgárként nem számít
a nemesi társaságban. Csak a gyerekek és az alacsonyabb nép körében talál megértésre. Nincs
tere a tettekhez. Mindaz, amit a társadalom kínál neki, csupán csak az az sengedélyx, hogy a
falakat, melyek között fogva tartva él, tarka alakokkal és fényes kilátásokkal kifesse. Ettől még ez
a világ börtön marad. Ennek katasztrofális kifejeződése, hogy forró, szenvedélyes szerelme nem
teljesülhet be, mert a konvenciók meggátolják. Ez már túl sok, elviselhetetlen, a természetet nem
lehet ennyire elnyomni, a szabadságot ennyire korlátozni, ezért a halált választja. Ez a regény nem
olyan szerelmi történet, mint a többi, hanem egy új ember története az elöregedett és szűkössé
vált Európában." (Fritz Strich: Goethe und die Weltliteratur, Bern, Francke, 1957, 187—188.) Strich
ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy Werther igénye a magányra, szenvedélye és melankóliája,
ami lázad a rokokó életöröme ellen, , a francia romantika előhangja, sőt kezdete".