Page 315 [315]
Szöveggyűjtemény
Lehetséges-e egyáltalán más irányú fejlődés? Van-e mód arra, hogy az ember
hathatósan ellenálljon — személyes és közösségi szinten?
Nem érthetjük meg a technikát etikai támpont nélkül. Az embert, emberi
mivoltának nagyságát kizárólag a rossz felől megközelítve foghatjuk fel.
A rossz elismerésével leszünk képesek felismerni az ember nagyságát, vagyis
a jót. És ezzel most nem valamely vallás felfogására hivatkozom. Ugyanígy
a technika is kizárólag akkor lehet hasznos, ha küzdünk az általa hordozott
rossz ellen. Például a balesetekkel szemben. Minden műszaki tárgy hordoz
magában valamilyen negatív erőt. És minden műszaki fejlődés éppen abból a
harcból születik, amit ez ellen a negatív erő ellen folytatunk. Ennek értelmé¬
ben a jelenlegi helyzet is csak akkor fordulhat jóra a demokrácia, az alapvető
szabadságjogok vagy az igazságszolgáltatás szempontjából, ha harcolunk az
új technikai eljárások negatívumai ellen. Vagyis műkritikusként kell visel¬
kednünk: egyrészről szeretnünk kell a technikát — szó sincs arról, hogy át
kellene hárítanunk a technikára azt a felelősséget, ami minket, embereket
terhel. Ehelyett inkább a lehető legnagyobb elővigyázatossággal kell megí¬
télnünk, mert, ahogy mondani szokás: aki igazán szeret, az büntetni is tud.
Ha szeretek, akkor egyben képes vagyok azt is megmondani, ha valamit nem
szeretek. Még ezen a téren is van némi szabadságunk. Ám attól a perctől
kezdve, hogy a technikát mint jótevőnket, mint az emberiség üdvözülésének
lehetséges módját kezdjük imádni, attól kezdve bálványimádással, a technika
istenítésével van dolgunk, ami egyébként már el is kezdődött az elektromos¬
ság feltalálásával — az elektromosságot mint tündért képzeltük el. Csernobil
előtt. Ma pedig ugyanezt tesszük az Internettel: Hurrá! Ez egyszerűen cso¬
dálatos! Éljen az elektromos demokrácia! — Ez őrület.
A 20. században élünk, a nagy katasztrófák századában. A 20. század,
Camus kifejezésével élve, könyörtelen és egészében megbocsáthatatlan.
Hogy miért? Azért, mert mindent megélt: a legnagyobb katasztrófákat:
Auschwitzot, Hirosimát, Csernobilt. Persze a szememre vethetné, hogy
nagyon is különböző dolgokat veszek egy kalap alá. Igen ám, de a technika
szempontjából összetartoznak, mindegyik mögött ott találjuk a technikát.
Nem érthetjük meg a világ kipusztítását — mert nem csupán egyetlen népről
van szó — a technika, a rossz útra tért technika által kínált pusztító erő meg¬
értése nélkül. Elég újraolvasni a nürnbergi pert, és rögtön kitűnik, milyen
mértékben állították a technikát a halál és a holocaust szolgálatába. Jelenleg
is egy ilyen helyzet előtt állunk: harcolnunk kell a fejlődés ellen. Hogy ez
ellentmondana minden logikának? Épp ellenkezőleg: ha nem küzdünk a
fejlődés ellen — kollaboránsok vagyunk. Vagyis közreműködünk a technika
istenné emelésében, anélkül hogy tanultunk volna a 20. század tragikus ese¬
ményeiből, pedig lett volna miből.
[...] Az egyistenhit feltalálása nem más, mint az ember istennel folytatott
harcának feltalálása. Nem az ellene, hanem a vele folytatott harcról van szó.
313