Földünk túlságosan kicsi és lakhatatlan lesz, éppen mert minden pillanat¬
ban körüljárható. Nemcsak anyagi mivoltában lesz sérült a Föld a környe¬
zetszennyezés miatt, hanem olyan bolygóvá válik, ahonnan maga az ember
van kirekesztve. Úgy vélem, hogy olyan baleset születésének vagyunk tanúi,
amelyhez hasonlót ember eddig még nem látott; olyan katasztrófának, amely
minden filozófia végpontja kell hogy legyen. A környezetvédelem kérdése
mögött ott látjuk a filozófia jövőjének a kérdését is. De nem elég csupán a
zöldek által képviselt vagy a vizek szennyeződésével foglalkozó környezet¬
védelmet tekinteni — ez sokkal súlyosabb probléma: a létezés problémája.
A távjelenlét olyan jelenség, amelyhez hasonlót kizárólag a vallásos gon¬
dolkodásban találunk: a szellemekben, illetve az angyalokban. Ezzel magya¬
rázható az angyal-kép napjainkban — még a materialistáknál is — tapasztal¬
ható újbóli felbukkanása. Én nem vagyok materialista — keresztény vagyok.
Így kénytelen vagyok azt gondolni, hogy az angyal-kérdéskör megjelenése a
materialistáknál a technikai lény tényleges számbavételének megkerülésére
szolgál.
Milyen szándékok viszik ebbe az irányba a fejlődést?
Csak a technika hatalomvágya van mögötte. A tudomány maga is végle¬
tessé vált. Végletes sportokról szoktunk beszélni. Mit takar ez a kifejezés?
Olyan sportokat, ahol az ember az életét teszi kockára az eredmény kedvéért.
Mit jelent ez? Azt, hogy napjainkban a tudomány — azért, hogy tökéletes
eredményt érjen el — még a tudománynak mint tudásnak az életét is kockára
teszi. A tudomány mint őrület áll előttünk, ez a végletes tudomány. A tudo¬
mánynak mint tudásnak az öngyilkossága. Azt hiszem, a második világhá¬
ború során az atombombával, a fajirtással elég közel kerültünk ehhez. Nem
foghatjuk fel, amit Mengele tett, nem foghatjuk fel a táborokat anélkül, hogy
figyelembe vennénk a tudomány teljes hatalmának a pusztítás szolgálatába
való állítását.
A hatalomvágy nem feltétlenül egy konkrét személy alakjában ölt testet —
újra kellene olvasnunk Nietzschét. A hatalomvágy benne foglaltatik az emberi
alkotásban. Mindennek, amit ember alkotott, hatalma van a továbbfejlődésre.
És éppen a vallások vagy a filozófia nyújtotta bölcsességen múlik, hogy ennek
a továbbfejlődésnek gátat vessenek. Nincs olyan bölcsesség, amely ne lenne
egyben fékező erő. Mindenfajta bölcsesség fékező erő. A részecskegyorsító¬
ban nem találjuk a bölcsességet — csak a hatalom őrjöngését. Találunk per¬
sze embereket is, például a futuristák, a futurista fasiszták, akik már jóval a
világháborúk előtt megjósolták a technikának mint gyilkos erőnek a hatal¬
mát. De az igazi hatalomvágy az eredményben van, vagyis: az eredmény az
eredményért való, ez a hatalom lart pour Dart mozgalma. Es a technika-tu¬
domány világméretűvé, sőt világegyetem-méretűvé fejlesztette ezt, hiszen a
Mars felé tartó űrszondával már új bolygók felkutatását tűztük ki.