A szimuláció legszebb allegóriájának Borges meséjét tarthattuk, amelyben
a Birodalom kartográfusai oly részletes térképet rajzolnak, hogy az végül
pontosan lefedi az egész területet, ám a Birodalom hanyatlása egyre jobban
elrongyolja s tönkreteszi e térképet, és csak néhány foszlányát mentik meg
a sivatagban. Íme, e romba dőlt absztrakció metafizikai szépsége, amely a
Birodalom nagysága feletti gőgről tanúskodik, és szétmállik, mint egy dög,
visszatérve a föld anyagába, némiképp hasonlóan képmásnak és valóságosnak
öregkori összekeveredéséhez. E mese számukra már a múlté, és már csak a
másodrendű szimulákrumok diszkrét bájával rendelkezik.
Az absztrakció ma már nem hasonlatos térképhez, képmáshoz, tükörhöz
vagy fogalomhoz. A szimuláció ma már nem területre, referenciális létező¬
re, szubsztanciára irányul, hanem egy eredet és realitás nélküli reálisnak a
modelleken keresztül történő generációja. Hiperreális. A térkép előbbre való
a területnél — ez a szimulákrum elsőbbsége —, ő hozza létre a területet, s ha
újraírnánk a mesét, ma a terület foszlányai porladnának szét lassan a térkép
felszínén. Nem a térkép a valóságos, hanem az, aminek nyomai itt-ott látha¬
tók még abban a sivatagban, ami már nem a Birodalomhoz tartozik, hanem
hozzánk. Maga a valóság sivataga.
[...] Búcsút int az egész metafizika. Nincs többé tükör a lét és megje¬
lenési formái között, a valódi és fogalma között. Nincs többé képzeletbeli
egybeesés: a szimuláció dimenziója a genetikus miniatürizáció. A valóság
miniatürizált sejtekből, mintákból, emlékekből, parancsmodellekből áll elő,
és végtelen sokszor reprodukálható. Nem kell többé racionálisnak lennie,
hiszen nem méri magát semmiféle ideális vagy negatív követelményhez.
Csupán operacionális. Iulajdonképpen nem is valóságos, hiszen semmi kép¬
zeletbeli nem veszi körül. Hiperreális: kombinatorikus modellek eredője egy
atmoszféra nélküli hipertérben.