Page 116 [116]
BIRHER NÁNDOR
A személyes emberi lényeg, a perszonalitás, ahogy azt a keresztény társada¬
lomelmélet megfogalmazta, értelmezhetetlenné vált a szerepek állandósult
társadalmi harcában.
A funkcionalizmus elmélete felhívta a figyelmet arra, hogy az egyéneken
túlmutató társadalmi szerveződések önreferenciálisak. Önreferenciális az az
egység, amelyben az egység önmaga számára — függetlenül mások vagy más
rendszer megfigyelési perspektívájától — jelenik meg. Az ilyen rendszer a sa¬
ját szabályai szerint , dolgozza fel" a külvilágot. Ahogy az élőlények is , saját
magukká" alakítják a táplálékot, az önreferenciális társadalmi rendszerek is
mindent a saját játékszabályaik szerint értékelnek. Az igazságosságnak ilyen
módon nincs — és nem is lehet — általános kritériuma.
Ennek az álláspontnak az alapja az az ismeretleméleti megközelítés, amely
szerint az ismeret határai a megismerhetőség határait is jelentik egyúttal. Az
ún. transzcendentális módszer szerint a tudásunk nem egyszerűen leírja,
hanem megismerhetőként megalkotja a világot. Eszerint a megközelítés
szerint a világ külső centruma nem fellelhető, megfigyelni a megismerésen
kívüli külső szempontból nem lehet: a megismerés belső működésére kell
tehát koncentrálni.
A kérdés nem lehet az, hogy mit tudok megismerni (pl. van-e igazsá¬
gosság), hanem az, hogy milyen szabályok szerint működik a megismerés
(pl. miért gondolok valamit igazságosnak). Mivel a megismert valóságom
függ attól, hogy milyen módon ismerek meg, a megismerés soha nem lehet
objektív. E miatt a szükségszerű bizonytalanság miatt az igazság kérdése
legfeljebb a költőket foglalkoztathatja. Ebben az értelmezésben mind az
erkölcs, mind a vallás érvényét veszíti, mivel ezek esetében nem a működés
hogyanja, hanem a miértje az elsődleges szempont.
A , hogyan működik" világában a jogon kívül nem létezik jog: a jog önálló,
a környezetéhez képest nincs sem inputja, sem outputja. Igazságról legfeljebb
akkor beszélhetünk, ha a jog valamit tételezetten igazságnak nevez, egyéb
esetekben viszont nem. Világunk olyan kognitív világ (Baudrillard szavával:
szimulákrum), amelyben a megismerés teremti az új létterületeket. Ez a
kognitív világ zárt, a műveleteit a saját játékszabályai szerint végzi. Az agy
a maga működési elvei mentén a világot nem reprezentálja, hanem konstru¬
álja. Éppen ezért a környezet már nem jelenthet önmagában semmit, nem
állíthatja sem a szépet, sem a jót, sem az igazat. Ezek a kategóriákat meg¬
haladó fogalmak nem vonatkoznak semmilyen külső valóságra, egyszerűen
az emberi ismeretnek mint funkcionálisan zárt tevékenységnek a termékei.
A megkonstruált világot a nyelv leírja. Ebben a valóságban a tudás nem a
tudati tartalom megfeleltetése a vilagnak (adequatio rei et intellectus), hanem
a zárt rendszer (emberi ismeret) evolúciós teljesítménye az objektivitás igénye
és lehetősége nélkül. A katasztrófa akkor következik be, ha ez az evolúciós
teljesítmény teljes egészében elveszíti a reflektált kapcsolatát a külvilággal.
114