Page 344 [344]
OCR
342 " EGY FOLYÓ TÖBB ÉLETE inkább alkalmazkodnak a faluhoz, ahol gyakrabban lehet beinni, berúgni. Most ez a fontos nekik. Az ital, és kész." Egy másik beszélgetésben pedig egy középkorú , osztják" férfiról beszéltek így: , Utolsónak megmaradt ő. Kódorog a faluban, semmit sem csinál. Amíg élt az anyja Ozernojében, addig az anyjának köszönhetően még létezett. Most nincs az anyja, kész. Neki csak egy útja és egy munkája van: hol talál olcsóbb szamogonkát." Az „osztjäkok” lumpenizációja végérvényesnek tűnik számukra: , Már kész. Most már igen. Már egyáltalán nem járnak az erdőbe." Ennek a gondolatmenetnek, az , osztjákok" végleges marginalizálódásának egyik legpregnánsabb példái a korábban többször említett hajdani , osztják" falvak, amelyek mára elsősorban a városokból kiszorult lumpen rétegek gyűjtőhelyévé váltak. Csak a példa kedvéért nézzük meg konkrétan Ajpolovo (áj pöx puyol — "kis ér falu") esetét. A falu a Vaszjugán legnépesebb települése volt a 19-20. század fordulóján, hiszen míg a legtöbb , osztják" szálláson egy, maximum öt ház állt, addig itt több tíz háztartásban éltek az emberek. A forrásokból úgy tűnik, hogy a folyó felső folyásának politikai és vallási központja is volt. Ebben a faluban élt a könyék sztarosztája, vagyis apróbb ügyekben bírói jogkörrel megbízott helyi vezetője, ide utazott felévente egyszer a Vaszjugán falui (ma Szrédnyij Vaszjugan) pap, hogy az előző év házasságait, születéseit és halálozásait összeírja, itt állt a Vaszjugán falui templom mellett egyedül kápolna majd templom, és a folyó legfontosabb hanti istenasszonyának szent helye is az erről a településről leszakadó, önállósodó Ozernojéban volt. Ajpolovo volt az egyik központja a sztálini kitelepítésekig az önkéntes, szabad betelepülőknek is. A kitelepülések után a falu — és a később vele összeolvadó Dalnüj Jar település — annak ellenére megmaradt központnak, hogy a járásszékhely a közel húsz km-re fekvő Novüj Vaszjugán lett. Több százan laktak itt, a kitelepítések idején két kolhoz működött benne, egy a helyiek (szabad oroszok és , osztjákok"], egy pedig a kitelepítettek számára alapítva. Allattartó telepet hoztak létre, ahol ezüstrókát tenyésztettek. Ez a telep vette át a környék halászzsákmányának komoly részét: a rókákat elsősorban szárított hallal táplálták. A rókák mellett nyulat és természetesen marhát és lovat is tartottak. A kolhozokban jelentős volumenű mezőgazdasági termelés folyt, a visszaemlékezések szerint elsősorban gabonát (rozst, zabot, sőt búzával is kísérleteztek) és borsót termesztettek. A gabona feldolgozására malmot is működtettek, eleinte lovak hajtotta szárazmalmot, amit gőzmalommá alakítottak át. Volt fűrésztelep is, ami a helyi fakitermelő telep nyersanyagát dolgozta fel, de működött prémes vadak és más erdei termékek átvételére specializálódott szövetkezet is. A 19-20. század fordulóján megépített templomból kórházat alakítottak ki, itt működött az árvaház, de a környékbeliek bentlakásos iskolája (internätus) is itt kapott helyet. A visszaemlékezésekben sokat emlegetik a postát, a boltot, a közösségi fürdőházat, az elektromos állomást, sőt a mozit is.
