OCR Output

AZ ,,OSZTJAKOK” FOLYOJA ® 339

Az alkoholizmus és az , osztják falvak" fogalmainak 6sszekapcsol6dasat
erősítette az is, hogy a Novüj Vaszjugán-i fiatalok rendszeres , buliutakat"
szerveztek például a hajdani , osztják" központba, Ajpolovóba. Sajátos csere¬
kapcsolat alakult ki az ajpolovóiak és a kiutazó fiatalok között, hiszen
Ajpolovóban a Novüj Vaszjugán-iak a szülők és a rendőrség pillantásától
távol, ellenőrizhetetlenül ihattak, és ezért cserébe velük italozhattak a nekik
, nyugalmat" biztosító ajpolovóiak is. Az egyik fél az italt, a másik a diszk¬
réciót biztosította.

Vajon mi volt az oka annak, hogy a Novüj Vaszjugán mulatni vágyó ifjai
rendszeresen látogatták Ajpolovót, annak ellenére, hogy a falu lenézett
helynek, szinte gettónak számított? Ennek megértéséhez tudni kell, hogy
Novüj Vaszjugánban ekkoriban a nappal nyitva tartó, elsősorban a helyi
munkásokat ellátó étkezdéken kívül egy , kávézó" volt, ahol esténként
vacsorázni, alkoholt inni, esetleg táncolni lehetett. Volt még egy , klub", a
Kulturális Központ, ahol időnként zenés-táncos eseményeket is szerveztek.
Ezenkívül csak arra volt lehetőség, hogy egy-egy háznál összegyűljenek, és
ott iszogassanak. Ebben a helyzetben az, hogy motoros szánra pattannak, és
kitódulnak Ajpolovóba bulizni, a kontrollnélküliségen túl kizökkenést jelent
a mindennapos szórakozási lehetőségekből, és azt is közvetítette, hogy ők ezt
megtehetik, mert van motoros szánjuk, és meg is engedhetik maguknak az
esetenként többnapos távollétet. Ez változtatta a gettóba járást elegáns vagy
legalábbis kivagyi szórakozási formává.

A Novüj Vaszjugán-i fiatalok egy-egy ilyen bulira differenciáltan készültek:
maguknak minőségi, ellenőrzött bolti vodkát vásároltak, az ajpolovóiaknak
azonban silány minőségű, olcsó szamogonkát vittek. A bulik alatt végig ügyel¬
tek arra, hogy ők maguk ne igyanak ebből, a helyiek viszont inkább csak azt
igyák. Hasonló jelentése volt ekkoriban annak is, hogy Novüj Vaszjugánban
az emberek mit fogyasztottak: vodkát inni ugyanis presztízst jelentett, míg a
szamogonka alapvetően a lumpenek, a csavargók, vagyis — a gyakran hozzá
kapcsolt jelentés szerint — az , osztjákok" itala volt.

A násifikáció hatására a sör ekkorra már képes volt a vodka alternatívájaként
megjelenni, képessé vált ugyanazokat az értékeket felmutatni. Ugyanakkor
sajátos színt adott ennek az, hogy a sört — az állami kampányoknak köszön¬
hetően - kevésbé tartották veszélyesnek, mint a vodkát. A Vaszjugán mellett
a vodka és az alkoholizmus gondolata szorosan összekapcsolódott: ha vodkát
az alkoholisták isszák, akkor az is igaz, hogy az alkoholisták mind vodkát
isznak. Sört inni ezek szerint tehát nem alkoholizmus, hiszen a sör gyengébb,
nem olyan káros. Ahogyan egy ismerősöm megfogalmazta: én nem vagyok
alkoholista, , én csak sört iszom". Egy hölgy ismerősöm pedig, aki éppen terhes
volt, ám ennek ellenére rengetegszer a totális kidőlésig berúgott, így válaszolt
kérdésemre: , dehogy árt, ez nem vodka, ez csak sör". A vélt veszélytelensége
mellett a sör az alkoholizmus egyfajta elegáns ellentétének számított, hiszen
a helyiek szerint modern, városi dolognak számított sört inni.