Oldal 150 [150]
148 " EGY FOLYÓ TÖBB ÉLETE
odament, senki nem vett többet, mint... Anyám mondja, hogy elteszel egy
kicsit, és senki nem mondta, hogy te sokat vigyél, te kevesebbet vigyél. Min¬
denki odament, és anyám mondta, hogy senki sem volt kapzsi, mindenki csak
annyit vitt, hogy elcsendesítse a gyomrát. . . A nagyapám nem tudott halászni,
a nagyanyám volt osztják. De a nagyanyám megvakult. Ezért rettenetesen
éheztek, amikor kuláknak nyilvánították őket. Anyám mindig mondja, hogy
annak köszönhetően élték túl, hogy voltak az osztjákok."
Hasonló motívumok tűnnek fel egy idős hanti asszony visszaemlékezése¬
iben is: , Amikor ezeket a kulákokat idetelepítették, akkor, ha az osztjákok
nem lettek volna, mind meghaltak volna. — Tényleg? — Igen. Az osztjákok
segítettek nekik. — Miben és hogyan segítettek? — Nálunk a nagyanyám min¬
dennap sütött kenyeret. Apám anyja. Mindig lisztes volt a köténye. Apám
mondta neki: miért sütsz mindennap kenyeret! Azt válaszolta: hát holnap
is jönnek majd hozzám az emberek, szétosztom nekik, nincs másom, amit
adhatnék nekik. .. És emlékszem, a nagyanyám reggelre mindenkinek sütött
vekniket, kenyereket. Aki bejött hozzá, annak adott egy veknivel. És amikor
az apám húst lőtt, mindig hazahozta, és mindenkinek szétosztotta. Mert ők
ilyen, tudja, vendégszerető emberek voltak. És mindenkit etettek."
Az, hogy az , osztjákok" hozzájárultak a kitelepítettek életben maradásához,
része az oroszok emlékezetének is. Ez a segítség gyakran barátságként fogal¬
mazódik meg, olyan kapcsolatként, ahol a gyerekek rendszeresen átjártak a
hanti családokhoz vendégeskedni, és nem mellesleg azért, hogy náluk legalább
rendesen ehessenek. Egy kitelepített asszony mesélt , osztják" ismerősömnek
az ő nagyanyjáról, akit gyerekkorában jól ismert: , Mi állandóan hozzá jártunk.
Ők itt... Nem tudod, hány kilométer? — Kb. három kilométer. - No, hérom
kilométer. A környékünkön volt ez a falu, ahol az északi népek éltek. Nekik
saját boltjuk volt. És mi, gyerekek, no, a felsős osztályokból, hatodikos-hete¬
dikes voltam akkor, mi télen sítalpakon jártunk Vera Petrovna Nazarenkó¬
val, aki most Amerikában lakik. Mi együtt jártunk oda... És mindig... hogy
is mondjam, mégiscsak tél volt, átfagysz, megérkezel, és bementünk Vera
nagyanyjához, és ő mindig nagy örömmel megteáztatott minket, és mindig
vendégül látott, és nagyon ilyen rendes, jó emberek voltak."
Bizonyos visszaemlékezésekben a kitelepítettek is úgy értékelik, hogy
valójában az , osztjákok" segítsége nélkül képtelenek lettek volna túlélni,
hiszen a legalapvetőbb eszközöket is nélkülözniük kellett. , Amikor Dár¬
jával barátkoztam, akkor rendszeresen eljártam hozzá. Bemegyek - nálunk
hideg volt a házban, nem volt mivel fűteni, anyám elment, gallyakat, amit
talált, összeszedett, de mindegy volt, az ablakok jegesek voltak — elmentem
hozzájuk. És nekünk főzni sem volt miben. Nekik pedig nagy vasfazekuk?55
volt, kértem egy kicsit [krumplit] Anna nénitől, ő adott, azt megfőztük,
385 Öntöttvasból készül főzőedény, csugun (uyryn).