Page 149 [149]
Az alkalmi költészetről
3) MPOTEUATUKOV OVvYaSUKOV: szamiizetési Utravalé, amely nem az eltávozót szólítja
meg az ottmaradó pozíciójából, hanem eltávozóként szólítja meg az otthagyott bará¬
tokat. Erre Ovidiust hozza fel példának."
Ide kapcsolódik még két utazással kapcsolatos műfaj, amelyeknek két külön fejeze¬
tet is szentel. Ezeket az különbözteti meg a propemptikontöl (és apopemptikontdl), hogy
nem az utazóhoz szól, hanem maga az utazó szól. A 106. fejezet az epibatérionnal
(énbarápiov) foglalkozik, amelyet eredetileg egy hosszú utazásból vagy száműzetés¬
ből biztonságban hazatérő — , mintha kétszer született volna" — mondott vagy énekelt
az isteneknek hálát adva." Először az atyai házat és a családi lárokat kell üdvözöl¬
ni, akiknek a születését köszönheti, hogy aztán rátérhessen a város dicséretére. A
107. fejezetben tárgyalt apobatériont (ánoBarúptov) viszont az epibatériontól az kü¬
lönbözteti meg, hogy az elutazó/száműzött nem hazatérésekor, hanem elindulásakor
mondja vagy énekli." Itt Scaliger felvázolja, hogyan kell tartalmilag kinéznie egy
apobatérionnak. A költemény szerzője otthonról vagy más idegen helyről is útra kel¬
het. Otthonról munka, utazás vagy száműzetés miatt távozhat, míg idegen helyről
további idegen helyekre vagy haza is indulhat. Idegen helyen le is telepedhet, vagy
akár csupán rövid ideig maradhat. Amikor az író elhagy egy helyet, ahol már rég¬
óta él, nevezze azt hazájának. Olyan helynek, amely jótéteményeinek emléke mindig
kedves marad a számára, sőt mintha másodszor — de már felnőttként — oda született
volna meg. Ez olyan hely, amire a jövőben is mindig számíthat, sőt mintha magát a
mennyországot nyerte volna itt el. A verset végül kedvező jósjelekkel és szerencseho¬
zó imákkal kell zárni."
M4 Quis igitur dicat mponeuntixdv pvyadırov. Acutius agnoscas ab hoc genere genus illud diversum, quod non ei qui
manet attribuitur, tamquam nponéunovt tov dnepyouevovy, sed ei qui abit, qui amicos, quos relinquit alloquitur”.
SCALIGER 1561, 157.
, Cum quis longam post peregrinationem, aut diuturno postliminio in patriam reversus esset, certa die civibus convocatis
aut habebat orationem, aut canebat carmen, de illustribus viris dico. Id poematis genus enıßarnpıov dicebatur, 6t1
éxePePyxer &¢ tv narpioa. |...] Ergo et principem, et praefectum celebrabant, sane post laetum prooemium, quodque
ostenderet omnium desideriorum finem. Is enim est huius poematis modus, ut diis agat gratias, quorum beneficio bis natus
sibi videatur is, qui illa canit epibateria, et cives benigne appellet, quorum animos ex frequentia, ex vultu, ex plausibus
deprehendat, atque agnoscat. Quod si post liminio reversus hoc agere aggrediatur, maiores addet affectus. Patrios primum
lares salutabit, quorum ante aras focosque primum hauserit caelum. Eumque diem quasi natalem suum colet. Tum vero
conversus ad civitatem, ordietur laudes tamquam parentis, tamquam altricis. Ab ipso conditore sumet initium, a matrice
urbe, si colonia sit. A beneficio et magnitudine urbis imperatoriae, praetoriaeve si sit municipium”. SCALIGER 1561, 158.
Lasd még: ,,Epibaterion est carmen, quo reduces alloquuntur suos populares. Dictum, napa 10 Erıßaiveıv eis nazpida”.
Finck, Hetwic, BACHMANN 1607, 299. Menandrosznal sokkal részletesebben olvashatunk az epibatérion szö¬
noki műfajáról. A szónok vagy szülővárosához intézi, miután visszatért utazásáról vagy egy olyan városhoz,
amit meglátogatott vagy egy arkhénhoz — mintegy annak nevében -, aki a város élére kerül: , ExiBarúpiov ó
Bovidopevog Aéyetv öfjlós éri BovAóttevos xpoocpxwvíjcat Tj TV égvTOD rarpióa, ÉG árodnutas Hikov, h TOAtv étépay,
sic hv Gv apixntal, Tf kai äpyovra émotävra TÍj TÓLEI. OÚKODV ÉV TOÚTOIG űrao1". MENANDER 1981, 94-115
(377.31-388.15), lasd: 94 (377.31-378.4).
Itt újból érdemes a giesseni poétikából idézni: , Apobaterion est carmen, quo utuntur discedentes”. Finck, HELwic,
BacHMANN 1607, 298. Ennek Menandrosznál cuvTakTIKÓG a neve, és alaphangulata az eltávozás miatti bánat.
MENANDER 1981, 194-201 (430.9-434.9).
, Contra, Apobaterion carmen erit, quo discedentes utuntur. Discedimus autem aut a patria, aut ab aliena. Si a patria,
aut officii, aut peregrinationis, aut exilii causa. Si ab aliena, ut ad alienam, aut ad patriam. Atque ita ut ea in terra
aut sedem fixerimus, aut non, sed quasi in diem vixerimus. Varia sane materia, varioque tractanda modo, verum cuius
145
146
147
147