Page 139 [139]
Az alkalmi költészetről
amely abban különbözik sok más laudációtól, hogy emezeket sosem szavalják hango¬
san, hanem csak olvasásra szánják őket." De hogy jobban megértsük, miről beszél,
más dicsőítő műfajokat is bemutat. És így jutunk el a 110. fejezethez, amelynek Laus,
Laudatio a címe. (Poétikai szempontból nem egészen világos, hogy ezt miért választja
le a panegirikusz — a 16. században már mindennapos — költői műfajáról.) Ebben a
fejezetben az Enauvoc-röl Es az Eykoıov-röl ir. Az epainoszt lausszal, az enkömiont
— miként megjegyzi: jobb híján — /audatiöval forditja.''* Valami j6 dolog vagy csele¬
kedet melletti tanüsägtetelt nevezik epainosznak, amely díszek nélküli, egyszerű és
rövid — akár igaz, akár hamis — beszéd valaminek a tökéletességéről."" Az enkómion
olyan, mint egy rövid panegirikusz. Az epainosz pedig lehet egy enkómion része, és az
enkömion több epainoszböl is állhat." Az epainosz meg tud ugyan győzni valamiről, de
alapvetően nem törekszik rá. Ezzel szemben az enkómion célja mindig inkább a meg¬
győzés. Bizonyítékokat hoz fel, hogy hihetővé és elfogadhatóvá tegye a tárgyát, ami¬
ért is gyakorlásból vagy hivatali kötelességből is sok olyan enkómiont írnak, amelyek
tárgyuk szerint egyszerűen képtelenségek. Kárhozatos dolgokra igyekszik rábeszélni
és olyan elvetemült dolgokat ajánlgat, mint például a négynapos láz, vagy a pestis.
Esetleg olyan nevetséges dolgokat dicsér, mint a kopaszság, a fingás, a légy, a szúnyog
vagy a liba. A dicséretekkel kapcsolatban Arisztotelész a virtusok epainoszáról és a
tettek enkómionjáról, a boldog, gazdag emberek makariszmoszáról (más boldogságá¬
nak dicsérete) és az istenek eudaimoniszmoszáról (boldognak gondolás) beszél. Tehát
Scaliger szerint — habár mindkettő valami dicséret — a fő különbség az epainosz és az
enkómion között, hogy az epainosz rövidebb, és inkább leíró, mint rábeszélő, vagyis
nem célja, hogy meggyőzzön valamiről, míg az enkómionnak ez lenne az elsődleges
célja, amiért is érveket — legyenek azok bármily nevetségesek is — hoz fel a tárgyban.
A 108. fejezetet a ranösvríptov-nak szenteli. A fejezet utolsó mondatából kide¬
rül, hogy ezt is a panegirikuszok közé sorolja, és így csupán egyfajta átvezetés a műfaj
kifejtéséhez. A paideutériont tartja a hálaadó költemények (évyaptoríka) közül a leg¬
szentebbnek, mert ezekkel adunk hálát tanítóinknak a tőlük kapott égi, isteni vetés
13 „Panegyricus igitur est oratio laudatoria guae dici consuevit apud multitudinem congregatam. Differtgue ab aliis
orationibus demonstrativis, propterea guod multae scribi possunt de cuiuspiam laudibus, guae numguam recitatae, sola
lectione contentae sunt". SCALIGER 1561, 160. A giesseni poétikában: , Panegyricum est carmen laudatorium, guod
recitatur ad multitudinem congregatam”. Finck, HELwIG, BACHMANN 1607, 303.
»Quemadmodum vero Latine dicas éyka@uov haud sane in mentem venit, nisi sit, Laudatio. Inscribuntur tamen saepius
de laudibus, quae igitur vel Enaıvov vel éyk@uov, consequantur..”. ScALIGER 1561, 161.
» Etoivov igitur aliud dicunt Graeci, aliud éyk@uov. [...] Inde tractum est, ut hoc testimonium, vel bonae rei, vel bene
cuiuspiam facti, dictive Enaıvog vocaretur. [...] Sed mea quidem sententia, tum vera, tum falsa oratio de cuiuspiam
perfectione, modo sit sine ornatu, simplex ac brevis, Enaıvog erit”. ScALIGER 1561, 160, 161.
, At éyxouov pusilla quaedam quasi navyybpic est. |...] Omnisque éyxapidov énaivei, non autem e converso. Ac sane
Enaıvog videtur Eykmulov pars, et Eyk@yuıov multi Emaıvoı, atque Emaıvog quidem persuadere potest, non quaerit tamen,
éyk@uov semper vult, affert enim rationes, quibus credas ista esse, uti dicitur, quare vel exercitationis, vel officii causa
multa Eykoyıa scripta sunt, quibus dtona, i. res damnati argumenti, quaeque nullum artis admitterent locum, etiam
114
115
116
nefaria quaedam commendarentur, cuiusmodi est oratio de Busiride, de febre quartana, de pestilentia. Quaedam etiam
ridiculae, de calvitio, de ventris crepitu, de musca, de culice, de ansere. Ex officio vero ut si filius Phalarin aut legatus
laudet. Aristoteles Enaıvov virtutum esse ait, EyKk@yuıov vero factorum, uakapıouov hominum beatorum, i. divitum,
edöaıuovıouov deorum”. SCALIGER 1561, 161.
137