OCR
NÁDOR ORSOLYA: A KELET-KÖZÉP-EURÓPAI NYELVI TÉRSÉG okokra visszavezethető nehézségei, majd ennek folytatásaként a nyelv konfliktusgerjesztő eszközként való felhasználása. Először a szerb, majd a horvát irodalmi nyelv formálódását tekintjük át, ezt követően egy alfejezetben kitérünk a közös délszláv nyelvre vonatkozó 18-19. századi elképzelésekre is, végül a dialektuskontinuum nyugati végpontján elhelyezkedő szlovén sztenderd történetével zárjuk a kelet-közép-európai térséghez tartozó déli szláv nyelvek megismerését. Meg kell itt említeni egy ma még meglehetősen képlékeny nyelvi helyzetet, a bosnyák és a montenegrói nyelvváltozat önálló nyelvként való elismerését. Ez egyelőre számos, politikai és az identitással összefüggő ideológiai vitát vált ki a térségben, és korántsem tekinthető letisztult állapotnak sem ideológiai, sem nyelvtudományi szempontból.?? Az egymáshoz ennyire közeli nyelvváltozatoknál meglehetősen gyakori problémával találkozunk itt is, ahogy már a korábban tárgyalt nyugati (cseh-—szlovák) és keleti szláv nyelveknél (ruszin— ukrän-orosz) is megfigyelhető volt. Miután azonban itt önálló államiságot szimbolizáló nyelvekről van szó, a Trudgill által megfogalmazott, korábban már idézett meghatározás igazolódik," tehát nem maga a nyelv rendszere, szókincse különíti el ezeket a szomszédoktól, hanem az a politikai döntés, hogy egy ország különállónak jelöli meg, és hivatalos nyelvként fogadja el. Ennek ugyanakkor nyelvtervezési velejárói is vannak, amelyek első lépésként új terminusok bevezetésével távolítják attól a nyelvi térségtől, amelynek korábban része volt. A kelet-közép-európai nyelvi térségre jellemző kulcsfogalom, amint már az eddig áttekintett északi szláv nyelvek természete és kapcsolódási pontjai is megmutatták, a dialektuskontinuum. A déli szláv térségben használt nyelvek, amelyek rendelkeznek kiépített, az oktatásban, hivatalos nyelvhasználatban követendő sztenderd változattal, emellett azonban kölcsönösen érthetőek is egymás számára, ennek a dialektuskontinuumnak a tagjai. A déli szláv nyelvek, amelyek eredetileg az európai nemzetté válások idején váltak szét társadalmi, vallási, kulturális okokból szerb, horvát és szlovén nyelvre, ebbe az Ausbaunak elnevezett kategóriába tartoznak. A 20. század végén azonban ehhez hasonló igénnyel lépett fel Montenegro és Bosznia-Hercegovina is. Erre a térségre tehát általában jellemző az a magatartás és ideológia, ami a normatív változatok és a nyelvtervezéssel is összefüggő, de etnikai hangsúlyúvá vált konfliktusok kiváltója lett, az ún. , szerbhorvát" nyelv ugyanis a jugoszláv államra utalva a szerbek és horvátok egységét, összetartozását szimbolizálja. Ugyanakkor nem lehet azt állítani, hogy 243 Márkus Andrea: 5 ÚJ" déli szláv irodalmi nyelvek, in Bárdosi Vilmos (szerk.): A szótól a szövegig, Budapest, Tinta, 2012, 173-177. 244 Trudgill: Bevezetés, 12, 46. * 170 +