Page 106 [106]
NÁDOR ORSOLYA: A KELET-KÖZÉP-EURÓPAI NYELVI TÉRSÉG
nyelve lett." Sőt, nemcsak a vallásban, az irodalomban és a tudományban,
hanem az államigazgatásban is fontos szerepet kapott azzal, hogy ez lett az
egyetlen hiteles, állami írásbeliség nyelve. Sándor Klára meghatározása szerint
az írásbeliség megléte és a társadalmat alkotók kulturális, oktatási egyenlőt¬
lensége kulcskérdés a diglosszia megértéséhez. Az írott és a beszélt nyelvválto¬
zatok jelentős eltéréseket mutathatnak, emellett , szükséges az is, hogy hosszú
ideig kevesen birtokolják a H-változatot, így ismerete nagy tekintélyt biztosít,
fenntartja, megerősíti a társadalmi szegregációt. A diglosszia tehát egy-egy
beszélőközösségre érvényes, de a beszélőközösség valamennyi beszélőjére nem
föltétlenül: lehet, hogy csak egy szűk elit réteg érti és tudja használni a nagy
tekintelyü vältozatot.”'”
Az írástudókat kolostori iskolákban képezték a Priscianus és Donatus-féle
grammatika és ezek kiegészített változatai alapján. A törvényeket, nemesi okle¬
veleket, a birtokok adományozásáról szóló dokumentumokat latinul foglalták
írásba, a krónikákat, himnuszokat latinul írták, az egyetemeken latinul tanítot¬
tak, emellett a népnyelveket leíró első grammatikák is ezen a nyelven készültek.
Alkalmas volt a latin emellett a nemzetközi kapcsolatok kommunikációjára is,
mivel senkinek sem volt az anyanyelve, de mindenki ezen a nyelven tanulta a
jogot és a filozófiát, emellett az uralkodók latinul jól tudó, többnyire egyházi
személyeket jelöltek ki diplomáciai szolgdlatra.'**
Összességében tehát a latin egy olyan kevesek által birtokolt, diglosszia sze¬
repű lingua franca volt, amely nyelvföldrajzi szempontból Európa keleti határá¬
ig terjedt, és presztízse évszázadokon át kiemelkedően magas volt. A neolatin
nyelvek esetében a fergusoni diglosszia két kategóriája, a H (high, magas) és L
(low — alacsony) változat funkcióelkülönülése jól látható. Több évszázadon ke¬
resztül elfogadták a latint a nemzetközi diplomácia kommunikációs nyelveként,
ezt használták az állami és államközi hivatalos iratok rögzítésére, de kiemelt
szerepe volt az írásbeliség más területein is, így a keresztény kultúrában, a szép¬
irodalomban és a tudományban is. Ugyanakkor a beszélőközösségek szempont¬
jából ez a lingua franca csak az iskolázott elit számára volt a kommunikáció
eszköze. Vezető szerepét a 16. században, a protestantizmus megjelenésével és
a nemzeti nyelvek fokozatos térhódításával veszítette el, bár a törvényhozásban
és több tudományterületen egészen a 18. század végéig megmaradt a túlsúlya.
151 Wilfried Stroh: Meghalt a latin, éljen a latin! Egy nagy nyelv rövid története, Budapest, Typotex,
2011, 123-154.
152 Sándor: Határtalan nyelv, 104.
153 Constantinovitsné Vladár Zsuzsa: A latin nyelv az európai kultúrában, in Gecső Tamás (szerk.):
Természetes nyelvek — mesterséges nyelvek, Budapest, Tinta, 2003, 18—25.
s 104 "