Page 46 [46]
NÁDOR ORSOLYA: A KELET-KÖZÉP-EURÓPAI NYELVI TÉRSÉG
alapszókincsük alapján, összehasonlító módszerrel visszavezethetők az egy
nyelvcsaládba tartozó nyelvek. Ezt a , nyelvet" — például a proto-indoeurópait
vagy a proto-urálit senki sem használta az utólag kikövetkeztetett formában: a
számos grammatikai és lexikai közös elem mellett a sokféleség, a változatosság
jellemezhette. A nyelvrokonság megállapítása, a régmúlt nyelvállapotainak,
változásainak elemzése, az összevetések nyomán kialakult eredmény annál biz¬
tosabb, minél több írott forrás áll a kutatók rendelkezésére. A nyelvtörténeti
kutatások alapján állítható, hogy az európai nyelvek többsége indoeurópai, de
vannak finnugor (pl. finn, észt, magyar), kaukázusi és altaji nyelvek is — utóbbi¬
ak Oroszország és Grúzia területén honosak. Az egyes rokonnyelvek hasonlósá¬
gát tekintve persze meglehetősen nagy különbségeket lehet tapasztalni attól
függően, hogy az évszázadok során milyen távolra kerültek egymástól, illetve
milyen egyéb, nem rokonnyelvi hatások érték őket."? A magyarul beszélők elődei
és a rokon nyelveket beszélők ősei több ezer éve távolodtak el egymástól, a fin¬
neket, az észteket és a magyarokat más-más nyelvi és kulturális hatások érték,
ezért nyelveik rokonsága a hétköznapi ember számára nem is magától értetődő.
Ezzel szemben a szláv nyelvek késői szétválása, a keleti, déli, nyugati szláv nyel¬
vek szoros kapcsolata nemcsak a kutatók és az érintett etnikumok számára vi¬
lágos, hanem még a nyelvtanulók dolgát is megkönnyíti a grammatikai és a le¬
xikai hasonlóság.
A tipológiai osztályozás alapja a nyelv formai rendszere, így a hangok típusai
(pl. használnak-e csettintőket, diftongusokat), a szóalakot létrehozó morfológi¬
ai jegyek, valamint a szórend. Eszerint — Adam Smith, Friedrich Schlegel, Franz
Bopp rendszerezése alapján — agglutináló (affixáló), flektáló (szintetikus), izolá¬
ló (analitikus) és Wilhelm von Humboldt kiegészítése nyomán inkorporáló (mai
elnevezéssel: poliszintetikus) típusú nyelveket lehet megkülönböztetni. Általában
nem csak egy csoport grammatikai tulajdonságait hordozzák az egyes nyelvek:
például a magyar döntően agglutináló, de esetenként kimutathatók a szótő meg¬
változása miatti flektáló (pl. a tesz-vesz-csoport alakváltozataiban), sőt az egyez¬
tetésnél az inkorporáló tulajdonságok is (vettem egy kenyelmes nyari cipö+!t).
A kelet-közep-euröpai szläv nyelvekben viszont megtalälhatök mind a flektälö
tulajdonságok, főként az igék és származékaik esetében, pl. E/1. jelen időben
12 A magyar nyelv finnugor rokonságával kapcsolatosan is számos szakmai (és szakmaiatlan, puszán
ideákra támaszkodó) vita folyt az elmúlt évszázadokban, és folyik ma is. Ezekről tájékoztatnak
egyebek között Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány. Rénszarvas vagy csodaszarvas?
Nyelvtörténet és művelődéstörténet, Budapest, Typotex, 2011; Honti László: Anyanyelvünk atya¬
fisagaröl es a nyelvrokonság ismérveiről. Tények és vágyak, Budapest, Tinta, 2012; Bakró-Nagy
Marianne (szerk.): Okok és okozat. A magyar nyelv eredetéről történeti, szociálpszichológiai és
filozófiai megközelítésben, Budapest, Gondolat, 2018.
+ 44 ¢