OCR Output

AZ IDÉZÉS MŰKÖDÉSE A MAGYAR NYELVBEN

az árulókra vonatkozó mondatait, Berényi válaszul pontosított, Less Károly
Jókai A lőcsei fehér asszony című regényéből idézett.

A többi igével kapcsolatban az figyelhető meg, hogy a neutralis(abb) igék (mond,
ír és idéz) gyakrabbban vesznek részt egyenes idézésben, mint a specifikus(abb)
igék (hangsúlyoz, említ, firtat, bizonygat). Utóbbiak jelenléte elsősorban függő
idézésben, illetve szabad függő idézésben a jelentősebb. Ebből következhet az,
hogy ezen igékkel az idéző jellemzően (de nem minden esetben) akkor él, amikor
az eredeti diskurzus visszaadása során a saját referenciális központját kívánja
dominánsabban vagy dominánsan érvényre juttatni. Ennek következményének
tekinthető az, hogy a MONDÁS-nak nem az átfogó leképezésére alkalmas, hanem
annak egy összetevőjét kidolgozó, azt előtérbe állító igét alkalmaz, és ezzel együtt
a saját referenciális központjának is nagyobb teret adó idéző konstrukcióval
teszi hozzáférhetővé az idézetet.

Felvethető, hogy e konstruálási módok közötti választást a szövegtípus/műfaj
határozza meg. Ezt az előző fejezet vizsgálata és a 12. táblázat nem igazolja. Azok
alapján az mondható el, hogy az idézés lehetőségei nem alkorpuszokra, hanem
igére válnak jellemzővé. A 12. táblázatban például megfigyelhető, hogy mind a
hét idéző igével alkotott idézések alapvetően a sajtó alkorpuszát jellemzik. Csu¬
pán két ige esetében: a firtat és a bizonygat igéknél volt kimutatható, hogy az
idéző konstrukció alkorpuszra is jellemzővé válik. A nyelvi mintában a firtat
egyenes idézései 97,0796-ban a szépirodalmi szövegeket jellemzik, emellett 1,03%¬
uk a beszélt nyelvi és 1,9096-uk a sajtó alkorpuszában jelent meg. Ennél az igénél
ugyanakkor a függő idézés már csak 2,0596-ban jellemzi a szépirodalom alkorpuszát,
szabad függőben pedig csak 1,5696-ban. A bizonygat esetében pedig az egyenes
idézések minden esetben a szépirodalom alkorpuszából kerültek ki.

Az idézéseket jellemző szerkezetek vizsgálatához az összetett jelenetben tör¬
ténő konstruálásban az idéző résznek az idézethez képest elfoglalt helyzetét is

érdemes elemezni.

(16a) A szellemes rádiós a teljes holdfogyatkozás ürügyén véletlenszerűen azt firtatta
az utca embereinél: mit szólnak hozzá, hogy a tervek szerint ezután minden szep¬
temberben megrendezik majd a holdfogyatkozást, hogy ezzel némileg megnyújtsák

a magyarországi idegenforgalmi szezont.??

31 #419931585
32 #176591436

+ 104 +