Page 45 [45]
AZ ÚJRAKONSTRUÁLÁS FOLYAMATA
mond, ír, beszél, szól stb. mellett megjelenő specifikus(abb) jelentésű igékkel
(például panaszkodik, kárhoztat, könyörög, firtat stb.) egyrészt az eredeti meg¬
nyilatkozás kontextuális körülménye adható vissza, másrészt ezen igék alkalma¬
zása az idéző adaptív tevékenységének eredményeként is felfogható. Ezen, jelen¬
tésüket tekintve eltérő specifikussággal jellemezhető igék a MONDÁS
tartományából kidolgozott jelentés-összetevővel a befogadó figyelmét a megnyi¬
latkozás más-más összetevőjére irányíthatják anélkül, hogy arra történne ref¬
lektálás, hogy ez valóban egybeesik-e az eredeti diskurzus közlésének aktusával,
vagy ez az idéző megértő és értelmező folyamatának az eredménye."
Az idéző tevékenysége ugyanakkor nem csupán arra terjedhet ki, hogy egy
másik személyhez köthető diskurzus beszédaktusát milyen szemantikai ösz¬
szetevő előtérbe helyezésével reprezentálja, hanem arra is, hogy azt a konst¬
ruálás során jelen (praesens historicum) vagy múlt idejű jelenetként jeleníti-e
meg. Az idéző az alapvetően múltbeli eseményt éppen zajló jelenetként is hoz¬
záférhetővé teheti az idézés során, mint az a (4a)-ban látható. A deiktikus
időjelölés az idézőnek az idézethez fűződő viszonyát és az idézetnek az aktu¬
ális diskurzusba történő beágyazódásának mértékét is megjeleníti. Az idéző
a jelen idő alkalmazásával az idézet által reprezentált jelentéshez való "közel¬
séget, pontosabban a "konstruáló közelséget" képes kifejezni, ezzel együtt az
idézet dominánsabban ágyazódik az aktuális diskurzusba. A jelen idő egyút¬
tal az idéző szemtanúságát emeli ki. A múlt idejű igealak alkalmazásával — mint
az például az az (1b)-ben vagy a (3)-ban látható — az aktuális diskurzustól való
"távolság" reprezentálódik, amelynek következményeként a beágyazódás mér¬
tékének alacsonyabb fokáról lehet beszélni."
17 Ennek részletes elemzését lásd Az idéző igék fejezetben.
88 A történetiségben ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy az aktuális megnyilatkozó elbeszélő
múltat alkalmazva teszi elérhetővé az idézetet. Ez a múlt idő (elbeszélő igealak) az elbeszélés fő
eseményeinek kifejezésére (is) szolgált. Az ,elbeszélt esemény múltbeli, a beszélő nézőpontja az
esemény elbeszélésében mégis belülről érvényesül, a meghatározó a megismerő közvetlensége,
vagyis a konstruáló közelsége, a közvetlen tapasztalása a szemtanúság vagy az átélés megléte,
mintha a beszélő közvetlenül tapasztalná a felidézett eseményt, annak idejét". Tolcsvai Nagy
Gábor: A múltak átalakulása. Jelentéstani és narratív lehorgonyzó módosulások a magyar múlt
időkben a 18. század után, https://mta.hu/data/dokumentumok/i_osztaly/1_osztaly_szekfoglalok/
tng szekfogl MTA honlap.pdf (Letöltés: 2023. május 30.). Lásd még Sárosi Zsófia: Az ősmagyar
kor. Morfématörténet, in Kiss Jenő — Pusztai Ferenc (szerk.): Magyar nyelvtörténet, Budapest,
Osiris, 2003, 152—154; uő: Az ómagyar kor. Morfématörténet, in Kiss Jenő — Pusztai Ferenc
(szerk.): Magyar nyelvtörtenet, Budapest, Osiris, 2003, 362-364; Mohay Zsuzsanna: Boszorkäny¬
perek múlt időben, in Forgács Tamás — Németh Miklós — Sinkovics Baläzs (szerk.): A magyar
nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei VIII, Szeged, SZTE Magyar Nyelvészeti Tanszék,
2015, 121-128; Németh Renáta: Múlt idejű igerendszerünk a korai középmagyar korban, in
Büky László - Forgács Tamás (szerk.): A nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei II, Szeged,
SZTE Magyar Nyelvészeti Tanszék, 2001, 131-138; Tolcsvai Nagy Gabor: Mondad — mondta.
.43 +