Page 147 [147]
TEORETIKUS SEGÉDMODELLEK
mozdulatok és arckifejezések stb.) kontingenciáiként mutatkozik meg, amelyhez a néző
a köznapi tapasztalati rutinokra építő újrafelismerő tárgylátás révén fér hozzá (ez volna
Giotto, a simia naturae Dante által is olyannyira csodált realizmusa). De a perspekti¬
vikus projekció és a szcenikus koreográfia csak egyik módja az esemény képi artikulá¬
ciójának. Jézus és Júdás közvetlen szembesülésének tumultuózus jelenete egyszersmind
a képsikon ,kiterítve", vizuális alakzataik kényszerű egymás mellé rendeltségének is
mutatkozik. Ez teremt lehetőséget Giottónak, hogy a baloldalt ütésre emelt dorong és a
jobbra az előtérben a két protagonistára rámutató farizeus mozdulatának összekötésével
olyan jelentőségteljes átlót képezzen a képsíkon, amelyre egyszersmind Jézus és Júdás
szembefordított profiljait, drámai erővel egymásnak szegezett tekinteteit is felfűzheti.
Imdahl ebben az átlóban mint voltaképp absztrakt lathatdsdgban véli folfedezni a kom¬
pozíció , szcenikus értelmet adó találmányát", amely szemléletes egységbe fogja a jele¬
net , szemantikai összetettségét": látó látásunknak kell benne fölismernie a Jézus fizikai
csapdába kerülését szemléltető, illetve emberi-erkölcsi és üdvtörténeti fölényét kifejező
mozzanatok drámai egyidejűségét, aktuális megaláztatás és eljövendő felmagasztosulás
azonosságának evidenciäjét.268 Csak ennek elvont-geometrikus mintázata ruházza fel
a földi drámát magasabb rendű szükségszerűséggel: ez transzcendálja az abszolút és a
törvényszerű szférájába.269
A képek esztétikai teljesítménye mindenekelőtt abban áll, hogy a természete sze¬
rint inkább tünékeny ikonikus differenciát állítják a fókuszba, vagyis a heteronómiák
dinamikus egységtapasztalatának teremtenek esélyt: a mimetikus és a-mimetikus moz¬
zanatok művenként változó, gondosan artikulált összevezetése révén arra veszik rá a
nézőt, hogy a felismert dolgok , szellemképes" mivoltát is vizuális szükségszerűségként
tapasztalja meg?70. A művészileg magasrendű kép elevensége csak az újrafelismerő és
látó látás egyidejű, reflektált folyamatában realizálódhat. Csak tudatos és konzekvens
gyakorlásuk, oszcillatív , végigjátszásuk" teszi lehetővé, hogy a néző alkalomadtán olyan
lényegi igazságokat is fölismerjen a jelenetben, amelyek adva vannak a Sehangebot-ban,
de e fókuszáltan szintetizáló figyelem nélkül elillannának előle.
Imdahl kreativ (sajät szaväval: „tärstettesi”) müelemzesei arra vallanak, hogy a
képek szemlélésének ezt a proaktiv, e reläciökat , lejátszó", , végigzongorázó" módját
268 Impanı 2003, 84-86., vö. BOEHM 1996, 32-33.
269 ,A változó, térbeli projekciós rendszer mindig csak relatív, kontingens szükségszerűségével szemben a síkmértani
kompozíció egészének változatlan szerkezete a magasabb rendű rendszer és ekként az abszolút, nem-kontingens
szükségszerűség kifejeződése." IMDAHL 2003, 23. Mira Fliescher például az egymással szembefordított két profil
és az egymásra szegeződő tekintetek összegabalyodásának lélegzet-visszafojtott egyensúlyi pillanatára fókuszál,
amikor még nem is dőlt el, hogy megtörténik-e az árulás. Különösen figyelemre méltó, ahogy a freskó nézőjének
hasonlóképp megdelejezett tekintetét is bevonja az értelmezésbe. FLIESCHER 2017, 41.
270 Boehm fogalmazásában: Imdahl azt mutatja ki, , hogyan értelmeződik át az ábrázolt történet a szövegforráson
túli, genuin képi és vizuális eszközök segítségével. Nem ikonográfiai vagy szcenikai átalakítások által, hanem oly
komplex vizuális kapcsolatokon keresztül, amelyek metaforát hoznak létre egy narratív oppozícióból, például
abból, ami Krisztus és Júdás között feszül, ahol is kiasztikusan egybefonódik az egymással szemben állók aláren¬
delt, illetve fölérendelt mivolta". BOEHM 20004, 228.
145