Page 146 [146]
A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA
Kérdésfeltevésem szempontjából mármost fontos körülmény, hogy Imdahl kezdet¬
től fogva kísérletezett az ikonika elbeszélő képekre való kiterjesztésével is: annak vizs¬
gálatával, ahogy a festő vagy rajzoló az elbeszélés természetes egymásutánját (újrafel¬
ismerhető heteronómiáit) egy állókép vizuális komponenseinek tiszta egyidejűségévé
(láthatóságok autonóm struktúrájává) alakítja át. A Gziotto-könyv megfogalmazása
szerint az ilyen ábrázolásnak , mind a szöveg kategoriális sorrendiségének, mind a kép
kategoriälis szimultaneitäsänak” eleget kell tennie265. Imdahl a sikerült képet olyan,
a ,látásnak tett ajánlatként" (Sehangebor) kezeli, amelynek ,minden magával hozott
látás-elvárást és nyelvileg is kimondandó esemény-elképzelést a kifejezésben szemléletes
és csak a szemlélés számára hozzáférhető evidenciává" kell felfokoznia. A jó kép nem
bízhatja a szemlélést a nézői önkényre, a láthatóságok és kulturális jelek labirintusá¬
ban való csapongás és tévelygés esetlegességeire: ezért Imdahl képekről szólva rendre
képkonstrukciókról beszél, amelyek meghatározott céllal vezetik, irányítják és ösztönzik
a mindenkori szemlélőt arra, hogy azz és úgy lássa, amit és ahogy az adott kép egyedi
konstrukciója a maga saját logikáját követve fölkínál neki. A Sehangebot koncepciója,
bár döntő szerepet juttat a szemlélő aktivitásának, ezt éppen nem recepció-, hanem
alkotásesztétikai alapon teszi: az imdahli ikonika főszereplője kétségkívül az alkotó,
aki a képen művészi módszerességgel állítja elő a szemlélés képtapasztalattá szervezésé¬
nek feltételeit. Mindez strukturálisan összecseng az , implicit néző"-ről mint a formába
beépített funkcióról korábban (Id. 133ff.) mondottakkal.
Az elbeszélés heteronómiáit megjelenítő eszközök és vizuális eljárások, illetve a kép¬
konstrukció létrehozásának autonóm szabályai természetesen történetileg és kulturáli¬
san is változók; használatukba nyilván belejátszanak a műveknek az adott kultúrában
tulajdonított intézményes funkciók, szokások, megannyi korspecifikus szellemi, vallási
és érzelmi ambíció, várakozás és hasonlók. Ezek azonban Imdahl számára inkább csak
keretfeltételek, amelyek ismerete szükséges, de nem elégséges feltétele a voltaképpeni
művészettörténészi feladat ellátásának: hogy precíziós elemzések révén úgyszólván
tudományos objektivitással határozzuk meg minden egyes mű mint Sehangebot kivéte¬
lességét: az egyedi művek , képi identitását"266 mint , semmi mással nem helyettesíthető
kifejezési minőséget" 267.
Imdahl a Mária és Jézus életét feldolgozó padovai freskócikluson azt veszi górcső
alá, hogy miként kombinálja Giotto a kép virtuális terében és valóságos képsíkján e
kétféle, de egyidejűleg tevékeny látásmódot úgy, hogy minden beteljesült mű adekvát
szemlélése során az ábrázolt esemény új üdvtörténeti dimenziója, egy új, magasabb
rendű értelemegész táruljon föl a befogadó előtt. Például: Jézus Júdás csókja általi elárul¬
tatásának leképezett eseménye [2.28] a látható világ (a szcenikai tér, a mozgó testek, a
265 IMDAHL 2003, 9.
266 ImpaHt 2003, 83.
267 Impant 2003, 14.
144