Page 120 [120]
OCR Output

2 | A DRAMAJATEK LETELMELETETOL
A FESTÉSZET „ONTOLÖGIAI KEPLETEIG”: TEORETIKUS
SEGEDMODELLEK

Munkdmmal — az eddigiekből talán ennyi már körvonalazható — nincsenek távo¬
labbi műtörténészi, művészettudományi vagy filozófiai-esztétikai ambícióim: nem
törekszem egyébre, mint hogy Rembrandt sajátos drámaművészetének pontosabb
megragadásához teremtsek többé-kevésbé konzisztens fogalmi kereteket. Ezért nem
is kötelezem el magam egyetlen bölcseleti, esztétikai vagy művészettörténeti diskur¬
zus kizárólagos logikája mellett. A festő munkáit nem tekintem valamely történeti
— például művészet- vagy eszmetörténeti — hipotézis bizonyítékának, sem egy esz¬
tétikai vagy történetfilozófiai teoréma igazolásának vagy illusztrációjának. Ha ez a
vázlat , elméletinek" tekinthető, akkor legfeljebb a rembrandti dráma elméletéé lehet
— ezért nem is következnek belőle további általánosítások. Egyrészt egy több mint
három évszázada lezárt történeti jelenségről van szó, művek jól körülhatárolható cso¬
portjáról, amelyeket interpretációm mégis radikálisan jelen idejűként kezel: olyan
itt és most ható esztétikai erőként, amely közben mégis elválaszthatatlan azoktól a
történeti feltételektől, amelyek között létrejött. Hogy ezt az ellentmondást valahogy
kezelni tudjam, több, egymással nem mindig és nem mindenben kompatibilis, illetve
egymást olykor opponáló gondolati modell segítségére lesz szükségem: Arisztotelész
Poétikáját, a modern dráma elméletét, a filozófiai hermeneutikát, a fenomenológiát
és a posztstrukturalizmust, napjaink képfilozófiáit, az ikonika és a befogadásesztétika
modelljeit vagy a modern szociälpszicholögiät is használni fogom — de nem megfe¬
lelni szeretnék nekik. Ha nem is bátorkodom elhajítani őket, mint híres hasonlatá¬
ban Wittgenstein tette a létrával, miután felmászott rajta — elég lesz jeleznem, hogy
milyen kontextusból emelem ki, és milyen alkalomadtán önkényes módon alkal¬
mazom azt, amire szükségem van. Az alább következő fejezetben ezek közül néhány
toeretikus sarokpontot jelzek. Nagyon is tudatában vagyok az efféle gondolati eklek¬
ticizmus hätulütöinek — de abban reménykedem, hogy elemzéseim nyomán végül
mégis koherens kép rajzolódik ki arról, amit — talán bizarrul hangzik — Rembrandt

„dramamüveszetenek” szeretnek nevezni.

118