Page 95 [95]
ELBESZÉLÉS VAGY DRÁMA? A KÉRDÉS FELVETÉSE
[Révid exkurzus: az arisztotelészi drámaesztétika egy reneszánsz festészeti
implementációja] Lodovico Dolce Dialogo-ját (1557)? azért érdemes közelebbről
is szemügyre venni, mert ő azon kevesek egyike volt a reneszánsz művészeti iro¬
dalomban, akik — kifejezetten a festészeti invencióról beszélve — nemcsak explicite
hivatkoznak Arisztotelészre, hanem azt egy görög tragédia összefüggésében teszik és
épp olyan módon értelmezik is, amire magam a dramatológiai okoskodást építeni
szándékozom. A reneszánsz traktátusirodalom szerzői között Dolce kerül talán a leg¬
közelebb ahhoz, hogy a festészetre alkalmazza a Poétikában kifejtetteket, amikor azt
a követelményt támasztja a képpel szemben, hogy a cselekmény legyen olyan megy¬
győző a néző szemében, , mintha az másképp nem is történhetett volna meg, csak
ahogy ő megfestette""V. Ezt — egyebek mellett és talán nem véletlenül — az antik
görög festő, Timanthész (i. e. 4. század) egy olyan képével [vö. 3.88] igazolja, amely
Euripidész Iphigeneia Auliszban című tragédiája egy jelenetét (pontosabban egy a
tragédiában hivatkozott eseményét)"! ábrázolja. Dolce Aretindéja a Dialogo-ban a fes¬
tői invenció sikeres példájaként hivatkozik Iphigeneia feláldozására a darab végéről:
,amint az oltár előtt arra vár, hogy megöljék Dianának való áldozatul. És miután
a festő a körülállók arcán változatos módon kifejezte a fájdalom minden formáját,
már nem bízott abban, hogy még nagyobb fájdalmat mutathat meg a szenvedő atya
arcan, s ezért elfedte azt valamilyen lepellel vagy a ruha szegélyével. Timanthész [...]
az illendőséghez, mert mivel Agamemnón volt az atya, úgy hatott, mintha nem tudta
volna végignézni, amint szeme előtt ölik meg a lányát."72
Dolce példája nem saját ötlet, régi antik toposzt idéz: Agamemnón mérhetetlen
fájdalmának fatyollal valé elrejtése mar Ciceréndl73, Pliniusnl/# és Quintilianusnal”>
is felbukkan, hivatkozik ra Alberti (jóformán szó szerint idézve Quintilianust)”°, majd
69 Dorce: Dialogo della Pittura. Intolatro LAretino, vö. DOLcE 2015
70 ,...ami az elrendezést /ordineJ illeti, ennek a titka abban van, hogy a festő részenként annyira megfelelően fogja
össze annak a történetnek a menetét, amelyet meg akar festeni, hogy a szemlélőknek úgy tessék, mintha az
másképp nem is történhetett volna meg, csak ahogy ő megfestette. Ne tegye későbbre azt, aminek előbb kell
következnie; a legnagyobb rendben rendezze el a dolgokat akként, ahogyan következnek" vö. Lodovico Dolce,
, Párbeszéd a festészetről, a címe: Aretino....": magyar fordítását Id. MARosi 1976, 159. Vö. még BÂTSCHMANN
1998, 88.
71 Klütaimnésztrát egy hírnök tájékoztatja: ,,. . . Agamemnón úr pedig, / Meglátva lányát, amint a mezőre halni
lép, / fejét elfordítva könnyezett, / Szemét meg arcát leple mögé rejtve el..." EURIPIDÉSZ: [phigencia Auliszban,
1547-1550, ford. Devecseri Gäbor. In: Euripidész válogatott drámái, Magyar Helikon, 1961., 470
72 Lodovico Dolce, „Pärbeszed a festeszetröl, a cime: Aretino....”: Marost 1976, 159-160.
73 Cicero, A szénok, 74.: v6. CICERO 2012, 634.
74 Punius, Historia Naturalis, XXXW. 73., vô. PLINIUS 2001, 181.
75 — ,Nem kellene a beszédben is elrejteni ezt-azt, vagy azért, mert nem szabad megmutatni, vagy mert illéképpen
kifejezni lehetetlen? Így tett Timanthész is — aki, ha jól sejtem, küthnoszi volt — azon a képen, amellyel legyőzte
a teoszi Kólótészt. Mert amikor Iphigeneia feláldozását festette meg, szomorúnak festette Kalkhaszt, még szo¬
morúbbnak Odüsszeuszt, ám Meneláosz arcára festette a legszívszaggatóbb fájdalmat, amit művész egyáltalán
kifejezni képes, s miután így megalkotta a fájdalom teljes skáláját, s nem talált méltó kifejezési formát az atyai arc
ábrázolására, eltakart arccal ábrázolta őt, s mintegy felkínálta őt képzeletünknek, hogy a fájdalom mértékét mi
magunk képzeljük hozzá. OUINTILIANUS, Jnst. Orat., 2.13.12-13.; vd. QUINTILIANUS 2008, 178-179.
76 ALBERTI, Della Pittura, Il. 42. ALBERTI 1997, 121-122.
93